Renault: „Mindent megtettünk azért, hogy Sainz csatlakozzon hozzánk”

A francia gyártó sajnálja, hogy Carlos Sainz nem tudott hozzájuk szerződni, miután a Red Bull nemet mondott a megállapodásra.

A Renault egyelőre csak Nico Hülkenberg szerződtetését erősítette meg 2017-re, de a másik ülés még kiadó. A német azonban csak a sokadik volt a listán, de miután Sergio Pérez, Valtteri Bottas, és többek között a Toro Rosso spanyol versenyzője sem volt elérhető számukra, nagyon nem maradt más választásuk.

A franciák nagyon sajnálják, hogy Sainz a Toro Rossónál marad, aki ugyancsak szeretett volna a Renault-hoz szerződni, de a kontraktusa 2017 év végéig a Red Bullhoz köti, mely még az ingyen motorokért cserébe sem akarta elengedni őt. Kérdés, hogy miért, mivel 2018-ban sem lesz helye Milton Keynesben Sainz-nak, aki elmondta, a következő minden bizonnyal az utolsó éve lesz a Toro Rossóval, mert egy top-istállónál akarja folytatni.

„Mindent megtettünk azért, hogy Sainz csatlakozzon hozzánk. Akartuk őt, egy versenyzőt, aki vezeti a projektünket. Jó lett volna vele dolgozni.” – mondta a Renault szóvivője a spanyol AS kérdésére.

„A Red Bull azonban nem akarta elengedni őt.”

A pletykák szerint a Red Bull nincs meggyőződve arról, hogy Daniel Ricciardo 2018-ban is velük lesz, és emiatt tartották meg „tartaléknak” a spanyolt, aki ebben az esetben átvehetné az ausztrál helyét.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a következő két évben maradni fog a felállásuk, és ezzel együtt azt a lehetőséget is kizárta, hogy Sebastian Vettel visszatérjen hozzájuk.

„Biztosak vagyunk benne, hogy a pilótáink az elkövetkezendő két évben itt lesznek velünk, így nincs hely Vettel-nek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Carlos Sainz Jr.
Csapatok Red Bull Racing , Renault F1 Team
Cikk típusa BRÉKING
Címke carlos sainz jr., red bull racing, renault f1 team