Renault: Kockázatkerülőek lehetnek a csapatok, ha könnyű blokkolni a kiskapukat

A Renault ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski úgy gondolja, hogy a Forma-1-es csapatok kockázatkerülőek lehetnek, ha a jövőben a többi csapat könnyen blokkolhatja a riválisok innovációt, amelyeket a kiskapuk kihasználásának köszönhetően tudnak kifejleszteni.

Zak Brown, Executive Director, McLaren, and Marcin Budkowski, Renault F1 Team, in the team principals Press Conference

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Forma-1 kormányzása 2021-től megváltozhat, és az új Concorde-egyezmény szerint már nem kell egyhangú szavazás a csapatok között ahhoz, hogy változtassanak az F1 technikai szabályain.

Ennek következtében a szabálymódosításra már akkor is sor kerülhet a jövő szezontól, ha 1 vagy 2 csapat az adott változtatás ellen van. Így lehet ez akkor is, ha valamelyik csapat egy kiskapu megtalálása után előnyhöz jut a riválisaihoz képest – az ellenfeleiknek lehetőségük lesz arra, hogy rövid időn belül betiltassák a megoldást, ha elegen szavaznak rá.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a csapatok a jövőben kétszer is meg fogják gondolni, hogy olyan innovációkat vessenek be, amelyeket az FIA még nem tesztelt, hiszen következményei lehetnek a nem ismert megoldás használatának.

Még több F1 hír:

A Renault ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski pedig arról beszélt, hogy a kormányzásban történő változtatás hatására – amennyiben elfogadják az új Concorde-egyezmény részeként – a csapatok valószínűleg kevésbé fogják szívesen használni a kutatási és fejlesztési erőforrásaikat, mivel attól tarthatnak majd, hogy hamarabb betiltják a megoldásukat, mielőtt profitálhatnának a használatából.

„Óvatosnak kell lenned az ilyen ügyekkel, mivel egyrészt ez megvédi a csapatokat az ötletszerű változtatásoktól és stabilitást adnak, viszont másrészt régebben egy csapat elég volt ahhoz, hogy meggátoljon egy változtatást.”

„Az én személyes nézőpontom szerint a Forma-1 mindig is a jó ötletekről és innovációról szólt, és arról, hogy a szabályok mentén elmenjünk a határokig, tehát szerintem nem jó, hogy a csapatok nem tudják meggátolni a Forma-1 evolúciót egyes csapatok önérdeke miatt. Szerintem jobb, ha együttműködünk és előrébb hajtjuk a sportot.”

További híreink:

„Én továbbra is azt gondolom, hogy azok, akik jó ötletekkel állnak elő, profitálhassanak is belőlük. És hogy hogyan fogja ez megváltoztatni a hozzáállásunkat? Ez egy jó kérdés.”

„Ha tudod, hogy kisebb a potenciál abban, hogy életre hozol egy, a szabályok határán lévő ötletet, akkor az valószínűleg meg fogja változtatni a hozzáállásunkat, meg kell kérdeznünk az FIA-t, hogy világos legyen a helyzet, és szerintem emiatt kockázatkerülőbbek is lesznek a csapatok.”

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl úgy gondolja, hogy az FIA jól tette, hogy „javítja” a szabályokat, ha kiskapukat találnak.

„Ha valaki talál valami olyat az új szabályokban, amelyek teljes mértékben az új szabályok szándékai ellen vannak, akkor egyértelműen van értelme kijavítani azt. Egészen addig jó ez, amíg van terünk a szabályok és a szabályok szándékainak felfedezésére, és ha ezeken a határon belül találunk valamit, akkor viszont megvan a lehetőségünk arra, hogy a különbséget jelentsük, és megtartsuk ezt az előnyt.” – mondta Seidl.


A McLaren is pályára gurította az új autóját, közvetlen a téli tesztek előtt Barcelonában. Egy újabb shakedown a Forma-1-ben. Lando Norris és Carlos Sainz Jr. nagy napja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Összesített képgaléria, benne új felvételekkel: pályán a Mercedes W11
Következő cikk Művészi videón Vettel és Leclerc új F1-es autója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország