Renault: hiányolni fogjuk Ricciardót

A Renaultnál nem tagadják, hiányozni fog nekik Daniel Ricciardo, és nem csak a pályán elért eredményei, de a pálya melletti hihetetlen karaktere miatt is.

Daniel Ricciardo, Renault F1, on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Daniel Ricciardo 2018-ban döntött úgy, hogy új kalandra vágyik, és a Red Bulltól a gyári Renault-hoz szerződött. 2019 messze nem úgy alakult, ahogyan arra számított, ezért a 2020-as szezon eleji pilótakeringő során úgy döntött, a McLarenhez igazol 2021-re.

Cyril Abiteboul csalódott is volt, mert elmondása szerint pusztán az érkező fejlesztések számaival nem sikerült meggyőzniük az ausztrált, akinek már megérti a döntését, és elismerte, hogy a bejelentéskor még nagyon dühös volt.

Ricciardo azóta is teljes mértékben részt vett a 2020-as autó finomhangolásában, és a Renault sem rejteget előle semmit, mivel elmondásuk szerint jövőre úgyis egy teljesen más autóval fog találkozni a már Mercedes motoros McLarennél.

Marcin Budkowski, a Renault ügyvezető igazgatója elmondta a török nagydíjhétvégén, hogy hiányozni fog nekik az ausztrál.

„Remek formában van, és fantasztikusan vezet jelenleg. Ezt láthatjuk a csapat, de az ő személyes eredményeiben is. Természetes, hogy hiányolni fogjuk őt a csapatnál” – nyilatkozta a lengyel mérnök.

„Hiányolni fogjuk a karakterét is, Amikor Daniel besétál egy szobába, a hangulat azonnal javul, mert mindig nevet, és ott van az a ragályos lelkesedése.”

Kimi ma is a mezőny legjobbja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Cunoda: ha elég jó vagy, 1 szezon is elég az F2-ben
Következő cikk Raikkonen: az őrült árak miatt sokkal nehezebb a fiataloknak bejutni a motorsport világába

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország