Renault: minél előbb le kell fektetni a 2021-től érvényes szabályokat!

Jerome Stoll leszögezte, már így is késésben vannak a döntéshozók az új regulákat illetően, és még mindig nem tudni, mikor állnak elő valami végleges „recepttel” az amerikai tulajdonosok.

Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team R.S. 19

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

A Renault 2015-ben tért vissza gyári alakulattal, és egyelőre az egyetlen márka, mely elkötelezte magát a 2020 utáni időszakra – tették ezt azért, hogy nagyobb szelet jusson nekik a tortából. Ennek ellenére – vagy éppen ezért -, egyre türelmetlenebbek, és már nagyon szeretnék látni, mit tervez a Liberty Media, de továbbra sincs fejlemény ezen a téren.

„Kötelességünk, hogy gondoskodjunk róla, miszerint lesz döntés”- mondta Stoll. „Űzzük a dolgot, számos beszélgetésem volt erre vonatkozóan Chase Careyvel. Azt ígérte nekünk, hogy tavaly év végére meglesz a döntés, de nem született döntés.”

„Tehét ismét sürgetni fogom a dolgot, amint újra találkozok vele – Melbourne-ben, vagy esetleg a barcelonai teszten. Újra fel fogom eleveníteni vele a megbeszéléseket, hogy sürgessem őt. Azt fogom mondani: ’Légy szíves, mit tervezel? Mikor tudod meghozni a döntést? Ez nagyon fontos nekünk. Kritikus fontosságú. Kritikus’”.

Stoll azt is felhozta, rendkívül fontos, hogy változás álljon be a sport struktúrájában, mert a jelenlegi állapot nem tartható fenn hosszútávon.

„Nagyon is aggódunk amiatt, hogy alakul a Concorde Egyezmény, és nagyon aggaszt a tény, miszerint a Libertynek – mely a tulajdonos – kellene döntenie. Abszolút nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzet nem lehet jó válasz nekünk, tekintettel arra, miként osztják újra a jogokat és miként költekeznek az emberek a versengésért”- magyarázta a Renault F1 vezetője.

„Tényleg harcolunk a Libertyvel azért, hogy jobb módon osszák újra a kereskedelmi jogokból származó bevételeket, és legyen költségvetési sapka. Egyben jobb showra van szükség, mert legvégül arról van szó, hogy ha az emberek készen állnak arra, hogy fizessenek a fociért, fizessenek a labdarúgással kapcsolatos előfizetésért, akkor azt azért teszik, mert adott a show. Orvosolni kell ezt a pontot, jobb show kell.”

A költségek féken tartása rendkívül fontos kitétel számukra, mert a Renault nem arról híres, hogy hajlandó két kézzel szórni a pénzt, és ez a jövőben sem lesz másképp. Úgy gondoljuk, az ezzel kapcsolatos beszélgetések középpontjában állunk, mert megeshet, hogy mi vagyunk az egyetlen autógyártó, mely általánosabban tekint az ügyekre, és sokkal érzékenyebb az anyagiak tekintetében.”

„Ami a Mercedest, a Red Bullt, vagy a Ferrarit illeti, a győzelem kötelező, bármely áron. Ami minket illet, fontos a győzelem, de szem előtt fogjuk tartani a költségeket”- tette hozzá.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az ideális F1-es jövő: 1500 lóerős motorok, "király" versenyzők
Következő cikk Vettel vezeti az első tesztnapot a Ferrarival Barcelonában, Räikkönen 4.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország