Renault: A Mercedes kicsivel mögöttünk, a Ferrari kicsivel előttünk van a motor terén

A Renault motorért felelős technikai igazgatója, Rémi Taffin azt nyilatkozta, hogy motorfronton a második helyen állnak a Ferrari mögött, de nagyon kicsi a különbség az első három között, míg a Honda egy lépéssel le van maradva.

Renault: A Mercedes kicsivel mögöttünk, a Ferrari kicsivel előttünk van a motor terén

A Renault a motor terén nagyot tudott előrelépni a 2019-es szezonra. A franciák motorért felelős technikai igazgatója, Rémi Taffin nyilatkozott erről az Auto Motor und Sportnak, amely interjúban azt is elmondta, hogy övék a második legerősebb erőforrás.

Előző télen, a 2019-es szezon előtt tette meg a legnagyobb előrelépést a Renault a lóerők területén?

„Ez volt a második nagy lépésünk. Már volt egy hasonlóan nagy lépésünk 2015-ről 2016-ra.”

Hol sikerült fejlődnötök?

Még több F1 hír:

„A belső égésű motor hatékonyságában. Ez egyszerűnek hangzik, de tényleg így van. 110 kilogramm üzemanyag áll a rendelkezésünkre egy versenyen. Minél hatékonyabban égeted el az üzemanyagot, annál jobb vagy.”

„Ez elsődlegesen a motort és a türbőtöltőt érinti. Az ERS-rendszerünk már eddig is nagyon hatékony volt, itt csak kisebb mértékű fejlesztések lehetségesek. Szóval inkább az olyan területekre fókuszálunk, mint az installáció, a hűtés, a tömeg és a motor finomhangolása.”

Mennyivel jobbak az elektronikus rendszerek 2014-hez hasonlítva?

„Hatékonyság terén már a hibrid-éra elején is elég jók voltunk, alig voltunk 90 százalék alatt. Most viszont már 90 százalék felett vagyunk. A fejlődés sokkal látványosabb volt a belső égésű motor terén, ahol 40-ről 50 százalékra növeltük a hatékonyságunkat.”

További híreink:

A szurkolókat csak a teljesítmény érdekli. Mennyit jelentenek ezek a százalékok számokban?

„Elektronikai oldalon mindig 120 kilowatt vagy 160 lóerő környékén voltunk. A motor oldalán évente körülbelül 20 kilowatt vagy 30 lóerő volt a fejlődés. De néha ez 10 kilowattot, néha pedig 40 kilowattot jelentett.”

Mit tanultatok 2018-ban, aminek segítségével ekkorát tudtatok előrelépni?

„Nem amiatt tudtunk nagyot előrelépni, mert specifikusan 2018-ban sikerült valamit tanulnunk. Már 6 éve tanulunk erről az erőforrásról. 2018/2019 telén csak összeraktuk azokat a dolgokat, amiket eddig megtanultunk. Ennek volt köszönhető az akkora ugrás, amelyet körülbelül 3 évente lehet elérni.”

Hol áll a Renault-motor a GPS-es összehasonlításban a Ferrarihoz, a Mercedeshez és a Hondához képest?

„A motor teljesítménye terén nagyon közeli csatát vívunk a Mercedesszel és a Ferrarival. A Mercedes egy kicsivel mögöttünk van, a Ferrari pedig kicsivel előttünk. A Honda még mindig egy lépéssel le van maradva.”

„Viszont már nem 50 kilowattos különbségekről beszélünk. 5-10 kilowattra lehetünk a Ferraritól és a Mercedestől, míg a Honda hátránya körülbelül 15-20 kilowatt lehet.” – nyilatkozta Taffin.

 

Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.

megosztás
hozzászólás
Verstappen Red Bullja feltűnt Zandvoortban
Előző cikk

Verstappen Red Bullja feltűnt Zandvoortban

Következő cikk

Red Bull: Albon és Verstappen sok tulajdonságban hasonlít egymásra

Red Bull: Albon és Verstappen sok tulajdonságban hasonlít egymásra
Hozzászólások betöltése