Renault: „A Ferrari és a Mercedes szintjén vagyunk”

Cyril Abiteboul, a Renault F1 Team csapatfőnöke elárult pár olyan részletet, mely segít megértetnünk azt, hogy a csapat miért is tart ott, ahol.

Daniel Ricciardo, Renault R.S.19

Fotót készítette: Gareth Harford / Motorsport Images

A Renault F1 Team tavaly a negyedik helyen fejezte be a bajnokságot, amit bizonyos szempontból a szerencsének is köszönhetett, hiszen a Haas F1 Team rengeteg pontot dobott el, miközben az immáron Racing Point néven futó istállótól a névváltás miatt elvették a pontjait a Belga Nagydíj előtt. Plusz az is nagyon nagy segítség volt a franciáknak, hogy a McLaren gyengén szerepelt.

Még több F1 hír:

Az idei év más, hiszen a középmezőny rettentő szoros lett, a McLaren már erősebb, bár a Haas és a Racing Point sok potenciális pontot veszített. Ugyanez igaz a Renault-ra is, elsősorban a megbízhatósági kérdéseik miatt is. A téli időszakban végig azt mondták, hogy a motorjukkal nagyon sokat léptek előre, de valójában nem az MGU-K-val kapcsolatos gondok jelentették a fő problémát. Az alapvető probléma a csomagolás alatt volt.

Miután Nico Hülkenberg Bahreinben kiesett, a csapat arra kényszerült, hogy olyan megoldásokat találjon, melyek csökkentették a teljesítményt Kínában és Bakuban. Majd jöttek az új erőforrások Barcelonában, amiket kezdetben csak konzervatív módban futtattak.

„Ezen a télen lehetőséget kaptunk arra, hogy a megfelelő módon összpontosítsunk a teljesítmény és a versenyképesség növelésére. Ez pedig azt jelentette, hogy tudatosan döntöttünk úgy, hogy a teljesítményre összpontosítunk, a megbízhatóság rovására. Ez azt is jelenti, hogy számos olyan motort használtunk fel, melyeknek a tesztpadon megbízhatónak kellett volna lenniük. Tehát maga a motor teljesítménye adott volt, de a megbízhatóság alacsonyabb szintet képviselt.”

„Mindez két okból tevődött össze: az egyiket már ismerik, ami az MGU-K köré kapcsolódott, míg a másik, amiről nem tudhattak, az az, hogy Nico bahreini kiesése valójában egy meghibásodás volt a hajtókar területén, ami egy olyan elem, melyet nem akarsz tönkretenni, mivel ez a motor alapvető része.”

Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19

Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Cyril Abiteboul azt mondja, Kínában és Azerbajdzsánban a Renault nem tudott teljes erővel menni, és ez nyilvánvalóan rányomta a bélyegét a teljesítményre. A csapat azonban nem tehetett mást.

„Ez egy olyan probléma volt, amit nem azonosítottunk a téli időszakban, és nem rendelkeztünk egy igazi mentési tervvel. Ezzel együtt azt mondhatom, hogy ez egy csapás volt a szervezetünk számára, melynek néhány olyan intézkedést kellett tennie, ami negatív hatással volt a versenyre, miszerint nagymértékben csökkentettük a teljesítményt a következő futamokra.”

„A csapat azonban csodálatosan reagált erre, és 5 hét elteltével már azonosítottuk is a problémát, megértettük azt, majd új terveket készítettünk, valamint új alkatrészeket is, amiket tesztelni kezdtünk, miközben kellő mennyiségű új motort építettünk magunknak és a McLaren számára a Spanyol Nagydíjra. Tehát ez volt az oka annak, hogy bevetettük az új motorunkat Barcelonában.”

Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19

Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19

Fotó készítője: Gareth Harford / Sutton Images

A szakember bízik abban, hogy a Renault képes lesz használni a motor teljes potenciálját. Erre azonban továbbra sincs garancia, ahogy a megbízhatóságra sem.

„Barcelonában megtettünk egy lépést a teljesítményt illetően, de nem a teljes üzemmódban használtuk a motort, mivel szerettünk volna visszajelzést kapni, és némi ellenőrzést is elvégezni, valamint meggyőződni arról, hogy minden renden volt. Ezen a hétvégén egy újabb lépés következik, így alapvetően visszaállunk a motor azon versenyképességi szintjére, ahol a szezon elején voltunk, és ami nagyon erős volt. Ebben a több mint 12 hónapban a motoroldalon arra törekedtünk, hogy 50kW plusz teljesítményt érjünk el. 40 már megvan ebből, és a szezon során újabb 10kW van jön.”

„Az elemzéseink alapján azt látjuk, hogy most ugyanolyan szinten vagyunk, mint a Ferrari és a Mercedes a versenyen. Az időmérőkön a Ferrari mögött vagyunk, és ettől a hétvégétől kezdődően ehhez a szinthez vissza is fogunk térni.”

Sokan erősen szkeptikusak a Renault-val kapcsolatban, hiszen hiába beszélünk egy gyári csapatról, nem tudnak az élmezőnyben harcolni. Sőt, nagyon távol vannak attól, hogy ezt megtegyék.

„A probléma az, hogy a Re d Bull elvesztésével elveszítettük azt a lehetőséget, hogy bemutassuk a motorunk fejlődését. A saját csapatunkkal kell megérkeznünk erre a szinte, hogy prezentáljuk ezt. Bárki, aki kicsit is ért a Forma-1-hez, megnézheti a sebességet, a GPS-adatokat, és pontosan láthatja, hogy mi zajlik itt. Persze a leszorítóerő kicsit különbséget jelenthet, de maga a tendencia nem hazudik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: „Már fejlesztjük a 2020-as versenygépünket...”
Következő cikk Videón Michael Schumacher utolsó pole pozíciója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország