„Remélem, a Honda átveszi a Red Bull teljes csapatát”

A korábbi F1-es versenyző, Jan Lammers arról nyilatkozott, hogy reméli, hogy a Honda át fogja venni a Red Bull csapatát, és megemlítette, hogy a Red Bull részvényeinek nagy része thai kezekben van.

„Remélem, a Honda átveszi a Red Bull teljes csapatát”

A Japán Nagydíjon sorozatban hatodszor is a Mercedes szerezte meg a konstruktőri bajnoki címet, azonban ezen a héten mégis a Red Bull-Honda kapcsán érkezett több hír.

Többek között a holland De Telegraaf számolt be arról, hogy a japán márka komolyan gondolkozik a forma-1-es projektjén, míg a Red Bull majdnem 9 százalékkal növelte az F1-es költségvetését 351 millió euróra, hogy ismét ők legyenek a világbajnokok a száguldó cirkuszban.

Még több F1 hír:

A korábbi F1-es versenyző, Jan Lammers is elmondta a véleményét a Red Bull és a Honda partnerségéről. Lammers 1979 és 1992 között összesen 23 F1-es versenyen vehetett részt, a legjobb eredménye pedig a Shadow Racing csapatával elért 9. hely az 1979-es Kanadai Nagydíjon.

„Nem tudom, pontosan mikor, de remélem, hogy a Honda át fogja venni a Red Bull teljes csapatát. Már látjuk, hogy a Toro Rosso megváltoztatja a nevét, és jövőre már Alpha Taurinak fogják hívni, szóval sok a történés a Red Bull háza táján.”

„Amikor a Red Bull nagyfőnökéről beszélünk, általában Dietrich Mateschitzre gondolunk, de nem szabad elfelejteni, hogy a részvények nagy része thai kezekben van. Talán az sem véletlen, hogy Alexander Alboné a Red Bull egyik ülése.” – mondta Lammers a Racing News 365-nek.


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

megosztás
hozzászólás
Hamilton a világ problémái miatt a Formula E-be tarthat?

Előző cikk

Hamilton a világ problémái miatt a Formula E-be tarthat?

Következő cikk

Elköszönhet egyik partnerétől a McLaren

Elköszönhet egyik partnerétől a McLaren
Hozzászólások betöltése