Remek lenne ismét az F1-ben látni az Andretti nevet

Így látja a korábbi F1-es világbajnok és autóversenyző-legenda, Mario Andretti, aki örülne annak, ha a királykategóriában valamilyen formában ismét látható lenne a híres családnév.

Mario Andretti

Mario Andretti

Carl Bingham / Motorsport Images

Az olaszországi születésű ikon 128 futamon indult el az 1968-tól 1982-ig terjedő pályafutása során, 1978-ban pedig egészen a vb-címig jutott. A fia, Michael Andretti eközben 1993-ban vett részt 13 versenyen a McLaren színeiben Ayrton Senna csapattársaként.

Michael azóta már nagyon sikeres csapattulajdonos lett az Andretti Autosport révén, és számos kategóriában képviseltetik magukat. A legfontosabb sorozatuk minden bizonnyal az IndyCar. Augusztusban azonban olyan hírek is felröppentek, hogy Andretti az F1 felé kacsintgat.

Még több F1 hír:

Felmerült, hogy talán megvenné a Haast vagy az Alfa Romeót, és így lépne be saját istállójával a száguldó cirkuszba. A most 81 éves Mario pedig ennek kapcsán kifejtette, hogy örülne, ha fia beteljesíthetné álmát, és F1-es csapata lehetne.

„Ez nem titok. Michael nagyon ambiciózus. A motorsport úgy összességében érdekli őt. Nézzük meg azt a sok szakágat, ahol jelen van. Ez az ő üzlete” – nyilatkozta idősebb Andretti a RacingNews365-nek.

„Most a csúcsot vette célba, ahol az F1 van. Mennyire remek lenne, ha mindez megvalósulhatna. Sok a spekuláció, de ahol füst van, ott előbb-utóbb tűz is lesz.” Miközben hivatalos megerősítés nem történt, Mario elmondta, hogy fia „mindenképpen dolgozik rajta, ez biztos”.

 

„Most már legalább két-három éve nézelődik ez ügyben, az érdeklődés pedig megvan. Hogy milyen formában és hogyan fog megvalósulni, azt neki kell eldöntenie.” Michael korábban a Racernek nyilatkozta azt, hogy „ha lesz egy jó lehetőség, akkor biztosan ráugrunk, de egyelőre még nem ez a helyzet”.

„Sok lehetőséget megvizsgáltunk az utóbbi években, de most semmi új hírről nem tudunk beszámolni. Amennyiben egy jó lehetőség révén visszavihetnénk az Andretti nevet az F1-be, akkor megtennénk” – mondta már az istálló egyik szóvivője múlt héten.

Jelen esetben azonban nehezen tűnik elképzelhetőnek, hogy Andretti megvegyen egy meglévő alakulatot, hiszen a Haasnál ott van Dmitrij Mazepin és az Uralkali, míg a Sauber nemrég erősítette meg kötelékét az Alfa Romeóval.

Körvonalazódik a jövő évi naptár

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így nézhetne ki Schumacher 2006-os Ferrarija egy 2021-es kasztnin – nem semmi! (képek)
Következő cikk Massa: „Minden adott ahhoz, hogy az övé legyen idén a világbajnoki cím!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország