Régi probléma tért vissza hirtelen a Mercedesnél
A belga nagydíjhétvégén Toto Wolff után George Russell is megerősítette, hogy a pattogással is szenvedtek, azonban ez nem csak a német istállót érinti.
A 2022-es szabályváltoztatásokat követően sok kocsinak jelentett problémát a pattogás, ezt azonban a 2023-as évre ki tudták küszöbölni a csapatok – egészen a Belga Nagydíjig.
Ekkor ugyanis több kocsinál is észrevehető volt, hogy pattognak, a legjelentősebben pedig talán a Mercedesnél – erről nyilatkozott a csapatfőnök Toto Wolff is a belga futam leintése után:
„A fő korlátozó tényező a pattogás volt, hiszen az autó szó szerint minden egyenesben pattogott” – magyarázta a Belga Nagydíjon tapasztalt problémákat Wolff. „Még a Blanchimont is olyan kanyar volt, ahol Lewisnak el kellett emelnie, pedig az egy könnyű padlógázas kanyar általában.”
„Szóval, pattogsz az egyenesben, túlmelegednek a gumik fékezés közben, és ez egy ördögi kör” – tette hozzá a Mercedes csapatvezetője, aki szerint ez a gond jelentősen hátráltatta a pilótákat. „Ez volt a fő korlátozó tényező ezen a hétvégén. Frusztráló így elmenni a szünetre, de [a következő napokban] ki kell elemeznünk a helyzetet az adatok alapján.”
A csapatfőnök szavait erősítette meg George Russell is, aki hangsúlyozta, az nem segít a Mercedesen, hogy nem csak ők szembesültek ezzel a gonddal:
„Óriási mértékű pattogással kellett megbirkóznunk. Több csapatnak is ugyanez a problémája volt, de talán náluk nem volt annyira rossz a helyzet, mint nálunk. Ugyanakkor ez nem változtat azon, hogy sajnálatos a dolog.”
„Ez a motorsportok királykategóriája, mégis a csapatok nagy része szenved a pattogás miatt. Remélhetőleg hamarosan megoldjuk a problémát” – tette hozzá Russell a RacingNews365 szerint.
Oszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.
Legjobb hozzászólások