Rég nem volt ilyen gyenge a Force India: 6 pont két versenyt követően

Rég nem volt ilyen gyenge a Force India: 6 pont két versenyt követően

Az indiai istállóban sokkal több van ennél, de tény, még 19 verseny van hátra a szezonból, így van idejük a felzárkózásra.

Nemrég Lewis Hamilton és Nico Rosberg érdekes statisztikájáról számolhattunk be, most pedig a Force India helyzetét nézhetjük meg, ami nem éppen fényes.

Úgy tűnik, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az indiaiakra egy nehezebb kezdés vár, és még nem gyújtották be a rakétákat. Igaz, Ausztráliában és Bahreinben sem volt túl sok szerencséjük, de ezzel a Forma-1-ben nem igazán foglalkoznak, mivel a számok döntenek.

Jelenleg csak 6 pont áll a nevük két versenyt követően. Ugyanez tavaly 7 pontot jelentett, míg 2014-ben 19-et. Sőt, még 2013-ban is 10 pontot sikerült összegyűjteniük az első két futamon.

A csapat természetesen nagyon csalódott a rosszabb eredmények miatt, de elmondásuk szerint a Mercedes motorral hajtott autójuk versenyképes, és azzal rendszeresen ott tudnak majd lenni a legjobbak mögött.

Ha a reális képet nézzük, akkor a Force India a McLaren, a Williams, a Toro Rosso és talán a Haas ellenfele lehet időről időre. Ebből egyelőre azonban nem sokat láttunk a vasárnapokat illetően…

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING