Red Bull-uralom az időmérő előtt a Monacói Nagydíjon: Verstappen a falban

megosztás
hozzászólás
Red Bull-uralom az időmérő előtt a Monacói Nagydíjon: Verstappen a falban
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. máj. 26. 11:11

Daniel Ricciado újabb körrekorddal köszönt be a harmadik szabadedzésen, megelőzvén ezzel a red bullos csapattársát, Max Verstappent, aki csúnyán autót tört. És csak ezután következtek a Ferrarik, valamint a Mercedesek.

Az első két szabadedzésen a Red Bull dominált Ricciardóval és Verstappennel. Ezek után érdekes volt látni azt, hogy a már relevánsabb utolsó tréningen az RB14 mennyire versenyképes a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest. 

Az első két edzéshez hasonlóan a csapatok végig száraz, napos idő mellett tesztelhettek, keresvén a legjobb beállításokat, többek között a hiperlágy gumin, ami ezen a hétvégén debütált a 2018-as szezonban. Ezelőtt csak a téli teszteken próbálhatta ki a mezőny, hideg körülmények között. 

A levegő hőmérséklete 23°C volt az indulásnál, míg a pálya hőmérői 40°C-ot mutattak.

A versenyzők közül sokan azonnal pályára gurultak. A sort Vandoorne nyitotta a sort a McLarennel, akinek nem biztosított a jövője, így növelnie kell a tétet. A helyét Norris veheti át jövőre, aki a wokingiak új szupertehetsége.  Az első időt (1:13.729) azonban Räikkönen futotta meg a Ferrarival a hiperlágy gumikon. Közvetlen utána Bottas is feliratkozott a listára a Mercedesszel: 1:13.852. Röviddel ezután Hamilton is megtette ugyanezt a másik W08-caL: 1:14.379.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H
Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotó készítője: Andrew Hone / LAT Images

Azzal, hogy Vettel is csatlakozott a trióhoz, hirtelen egy Ferrari-Mercedes csata alakult ki, miközben oda-vissza adták egymásnak a köröket, valamint a tizedmásodperceket a pink jelölésű tappancsokon. Ekkor még valamivel több, mint 50 perc volt hátra.

Miközben Hamilton átvette a vezetést (1:12.696) Räikkönen és Vettel előtt, Bottas autóját kellett vizsgálni a Mercedesnél. A finn eltalálta a falat a W09 hátsó részével. A bokszba még vissza tudott menni.  Vettel pár perccel ezután az első szektorban ugyan nem javított, a következő kettőben igen, miközben a másodikban a leggyorsabb volt. Ezzel át is vette a vezetést: 1:12.482. 

Ricciardo erre egy leggyorsabb körrel válaszolt. A Red Bull ausztrál versenyzője már az első gyors körén (1:12.449) az élre állt, jelezvén, hogy a pénteki tempó nem volt véletlen. Verstappen azonban még ennél is gyorsabb (1:12.336) volt, amivel már a két "bika" volt a legjobb helyeken. Max 36 perccel a leintés előtt bement 1:12 alá, mint tegnap délután a csapattársa. Akkor az abszolút legjobb szektoridőkkel a neve mellett vezetett.  Ezt egy újabb abszolút legjobb, körrekordot érő idő követte: 1:17.787. Abban a pillanatban "Mad Max" már 0,7 másodperccel volt gyorsabb a Ferrarinál, és majdnem 1 másodperccel a Mercedesnél. 

Max Verstappen, Red Bull Racing RB14
Max Verstappen, Red Bull Racing RB14

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Az edzés felénél Räikkönen is javított és a harmadik helyre ugrott fel a két Red Bull mögé, azonban a „Jégember” hátránya így is 0,5 másodperc volt. Ezt nem sokkal ezután 0,3 másodpercre csökkentette. Vettel szintén növelte a tétet, és akkor ő volt közvetlen a Red Bull mögött 0,236 másodperces hátránnyal: 1:12.023. 22 percet mutatott az óra, amikor Bottas újra nekifutott a gyors köröknek a hiperlágyon, immáron egy új hátsó szárnnyal, cserélvén a sérült légterelőt. Ez először egy 5. helyet jelentett számára Hamilton előtt. A brit pár körrel utána megelőzte a finnt, de a Ferrarikat és a Red Bullokat nem.

8 perc volt hátra, amikor Verstappen odaverte a Red Bull jobb elejét… Az RB14 első felfüggesztése kitört és más sérülések is keletkeztek az autón, ami igencsak megnehezítette a szerelők dolgát, közvetlen az időmérő előtt. A visszajátszásokból kiderült, hogy Max az utolsó szektorban egyszerűen átdobta a Red Bullt a kerékvetőkön, majd a leérkezésnél teljesen eltört a jobb első felfüggesztés és onnan már nem volt visszaút. A fő problémát az jelentette, hogy még a kanyar előtt megérintette a korlátot a jobb első kerékkel, ami egy láncreakciót indított be. Ezzel a váltó is sérülhetett... Az edzés újraindításakor 3 perce maradt a pilótáknak. 

Max Verstappen, Red Bull Racing RB14 after the crash
Max Verstappen, Red Bull Racing RB14

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Verstappen 4 év alatt Monacóban már ötször törte össze az autóját. Ez minden bizonnyal rekord. Hiába nagyon gyors, a hercegségben is, a falak túl közel vannak neki. Itt valószínűleg nem lesz rekorder, legalábbis a győzelmeket illetően.  

Az edzés leintésekor is a Red Bull maradt az élen Ricciardóval, majd csak utána jöttek a Ferrarik, valamint a Mercedesek. A német világbajnok erős túlzással lőtávolban maradt, de a többiek már nem, különösen, ha megnézzük Hamilton és Bottas nagy hátrányát. A W09 sokat csúszkált, így a tempó sem volt meg nekik. 

Max Verstappen, Red Bull Racing RB14 after the crash
Max Verstappen, Red Bull Racing RB14

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Közvetlen a top-csapatok mögött a leggyorsabb kisebb meglepetésre Hartley volt a Toro Rossóval. Az új-zélandi egyelőre nagyon érzi Monacót, aki mögött nagyon-nagyon kis különbséggel a francia csapattársát találjuk. A legjobb tízben még Sainz és Szirotkin végzett, ami így egy igazán érdekes szoros időmérőt sejtet.

A különbségek a középmezőnyben igencsak kicsik, így a Q3-ra akár mindkét McLaren esélyes lehet, de a Force India is beleszólhat a játékba. A Sauber mellett a Haas volt a leggyengébb, akik nagyon sokat küszködtek a technikával. Ez a 18. és 19. hely egy Q1-es kiesést sejtet, akárcsak Strollnak, aki eddig Monacóban nagyon nagy pofonokat kap az orosz újonc csapattársától.

Monacói Nagydíj - FP3 - F1 2018

HelyVersenyzőKasztniMotorKörIdőKülönbség
1 australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 23 1'11.786  
2 netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 14 1'11.787 0.001
3 germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 23 1'12.023 0.237
4 finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 26 1'12.142 0.356
5 united_kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 26 1'12.273 0.487
6 finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 27 1'12.356 0.570
7 new_zealand Brendon Hartley  Toro Rosso Honda 25 1'12.752 0.966
8 france Pierre Gasly  Toro Rosso Honda 23 1'12.761 0.975
9 spain Carlos Sainz  Renault Renault 24 1'12.850 1.064
10 russia Sergey Sirotkin  Williams Mercedes 23 1'12.854 1.068
11 belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Renault 25 1'12.874 1.088
12 france Esteban Ocon  Force India Mercedes 23 1'12.940 1.154
13 mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 22 1'13.025 1.239
14 germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 26 1'13.112 1.326
15 spain Fernando Alonso  McLaren Renault 25 1'13.279 1.493
16 canada Lance Stroll  Williams Mercedes 26 1'13.595 1.809
17 monaco Charles Leclerc  Sauber Ferrari 25 1'13.644 1.858
18 france Romain Grosjean  Haas Ferrari 21 1'13.881 2.095
19 denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 20 1'14.192 2.406
20 sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 28 1'14.221 2.435
Következő Forma-1 cikk