Red Bull: Webber tudja a dolgát

Christian Horner szerint Mark Webber elég okos gyerek ahhoz, hogy ne kelljen felhívni a figyelmét a csapat érdekeire.  A Red Bull Racing még nem könyvelte el a harmadik konstruktőri címet.  

Fotó: Red Bull Racing
Webber 73 ponttal van elmaradva csapattársa mögött, ezzel már matematikailag is csak nagyon kevés esélye van a címre. Ennek megfelelően mindenki arra számít, hogy az ausztrál beáll Vettel mögé. A csapatfőnök nem fogalmazna ennyire nyíltan:
 
„Biztos vagyok benne, hogy ő egy nagyszerű csapatjátékos, és mindent meg fog tenni azért, hogy támogassa a csapatot. Matematikailag nagyon nehéz a számára az, hogy megnyerje a címet. De ő egy bölcs srác, és biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobbat fogja adni annak érdekében, hogy segítse a csapatot a célok elérésében”- fogalmazott politikailag korrekten.
 
„Az ő fő célja most abban áll, hogy biztosítsuk azt, miszerint megnyerjük a konstruktőri bajnokságot”- folytatta a csapatfőnök.
 
„Illetve az is, hogy mindkét versenyzőnk Fernando előtt végezzen. Mark egy nagyon erős ellenfél, és meggyőződésem, hogy a legjobbat fogja tenni a csapatnak.”
 
Horner a Sky Sports-nak nyilatkozva azt is elmondta, hogy a remekbe szabott előny, amivel a konstruktőrök között rendelkeznek, semmire sem garancia:
 
„Egy meglehetősen egészséges pozícióba hoztuk magunkat a konstruktőri bajnokságban. Semmit sem tételezünk fel előre, és ezt a hétvégét is ugyanúgy kezdjük meg, mint bármelyik másikat. De ennek ellenére valóban egy remek pozícióban vagyunk, és ha tényleg sikerülnie előrántani a harmadik címet, akkor az lenne a legnagyszerűbb eredmény”- vallotta be a szakember.
 
„De, jelen pillanatban tényleg csak erre a hétvégére koncentrálunk. Minden egyes kis apróságra szükségünk lesz az autón, és arra, hogy a versenyzőink maguk mögött tartsák az ellenfeleket.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING