Red Bull: Létfontosságú volt kihasználni Alonso nullázását

A Red Bull Racing nem tagadja, nagyon jól jött számukra Fernando Alonso nullázása és az, hogy ott ünnepelhettek a dobogón Belgiumban.Christian Horner szerint Romain Grosjean (Lotus) manővere jelentősen befolyásolhatja a végeredményt.

Fotó: Lotus F1 Team
Fernando Alonso 12 futamot követően továbbra is vezeti a bajnokságot, de már korántsem olyan meggyőzően és magabiztosan, mint tette azt a belga versenyhétvége előtt. A Scuderia Ferrari spanyol versenyzője jó eséllyel pályázhatott a dobogóra Spa-ban, ám Romain Grosjean hibájának köszönhetően már az első kanyarban véget ért számára a küzdelem.

A Red Bull élt a lehetőséggel és felállt a dobogóra, melynek köszönhetően Sebastian Vettel és Mark Webber is közelebb tudott férkőzni a spanyolhoz, aki jelenleg 164 pontos a tabellán, míg a német neve mellett 140 egység szerepel, az ausztrál 132 pontot tudhat magáének.

„Fernando egy fenomenális sorozatot tudhatott maga mögött a pontszerzéseket illetően, de egy bizonyos ponton minden véget ér.”
– nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök a brit AUTOSPORT hasábjain.

„Mindez egy sajnálatos eset számára, és nagyon csúnyának nézett ki a baleset, amikor a Lotus olyan közel a fejéhez csapódott neki. De minden versenyző sérülés nélkül úszta meg az esetet, és ez a legfontosabb dolog.” – hangsúlyozta Horner.

„Azon a bizonyos napon, amikor két bajnoki rivális sem szerzett pontot, fontos volt kihasználni a lehetőséget.” – folytatta a Red Bull csapatfőnöke, aki most arra számít, hogy a vasárnap történteknek még lehet utóhatása a végelszámolásnál.

„Most Monzába utazunk, és reméljük, hogy versenyképesek leszünk. Tavaly az egyik legjobb versenyünket futottuk ott, és ez egy nagyszerű versenypálya. Remélhetőleg ez egy eltérő kihívás lesz most, és versenyképesek leszünk. Az, hogy mi történt egy esztendővel ezelőtt, nem igazán számít.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING