BRÉKING

Red Bull: Bulicsapatból mindent vivő alakulat

Christian Horner elmondhatatlanul büszke arra, amit a Red Bull Racing elért 2005 óta.  A csapatot senki sem vette komolyan, de mára az élmezőny tagja lett.  

Fotó: Red Bull Racing

Horner ma reflektált arra, hogy mit sikerült összehozni nyolc év alatt Milton-Keynesben és Salzburgban. Az istálló csapatfőnöke az alapoktól kezdte a történetet:
 
„A Red Bull 2005 elején lépett be a Forma-1-be”- kezdte a csapatfőnök. „Dietrich Mateschitz-nek volt egy víziója, miszerint egy szponzor és részvényes volt először, és miután megszerezte a Jaguar csapatot, csapatfőnök lett. Az volt a víziója, hogy az élmezőnnyel versengjen a Forma-1-ben”- idézte fel a kezdeteket a szakember.
 
„A Red Bull felbukkant, felhangosította a zenét, és úgy tekintettek rá, mint egy bulicsapatra, mely talán annak is örül, hogy a Forma-1-ben van. Ez csak még jobban alátámasztotta az elszántságunkat, hogy az élre kerüljünk. Lassan és folyamatosan összegyűjtöttük a megfelelő embereket a csapatba – mindezt 2006-ban és 2007 elején. Elkezdtünk építkezni, és elkezdtünk csapatként dolgozni”- folytatta Horner.
 
„Majd jöttek az új szabályok, és mindenki tiszta lappal kezdett 2009-ben – ez minden részleg számára lehetővé tette azt, hogy demonstrálják a képességeiket, és azt is, hogy egy csapatként tevékenykedjenek. 2009-ben elkezdtünk nyerni, és a címért voltunk harcban, amit nagyon biztosnak éreztünk. Megtartottuk ezt a remek pillanatot, majd 2010-ben és 2011-ben is megnyertük mindkét címet. Most megvan a harmadik konstruktőri cím is ebben az évben.”
 
„Mindez csak és kizárólag az összes csapattag kemény és kitartó munkájának tudható be. Van pár remek vezéregyéniség a csapatban; Adrian Newey mindent elsöprő munkát végzett azzal, ahogy vezeti a technikai részleget. Minden egyes részlegtől azt követeljük meg, hogy a saját dolgával foglalkozzon. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy abszolút ezt tették. Nyolc szezon alatt nagyon nagy dolgokat értünk el.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: Sok olyan mérnök van a Hondánál, aki szívesen belépne az F1-be
Következő cikk Pérez: Tudom, hogy mi vár rám a McLarennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország