BRÉKING

Red Bull: A Renault tanult a leckéből

Christian Horner úgy érzi, hogy a szombati baki egyszeri eset volt, és a Renault szakemberei biztosan megtanultak helyesen kalkulálni.  A csapatfőnök ismét hangsúlyozta: a motorszállító mérnökei felelősek azért, hogy mennyi üzemanyaggal gurulnak pályára.     

Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull Racing és Sebastian Vettel kálváriája mindenki számára ismert szombat estéről, melynek egy büntetés, és végül egy boxutcából történő rajtolás lett a vége. Az RB8-ban csak 850 ml üzemanyag volt a mintavétel alatt, ami másfél decivel kevesebb az előírtnál. Az ügyből semmi sem lett volna, ha Vettel becsordogál a boxba, mivel utólag kiderült, hogy az FIA csak Webber autójából akart mintát venni az időmérő után.
 
„Hogy őszinte legyek, ez egy nehéz dolog. A Renault biztos benne, hogy elég üzemanyag került az autóban, de nem sikerült kinyerni belőle”- magyarázta Horner, aki már szombaton is elmondta, hogy elég üzemanyag volt a gépben, csak le kellett volna venni a karosszériát a kinyeréséhez – de a szabályok értelmében az autó módosítása nélkül kell tudni kipumpálni a mintát.
 
„Úgy gondolom, hogy nagyon finoman próbálták meg kialakítani a határt (a mennyiségben). Valószínűleg iszonyatosan sok üzemanyag volt az autóban, ami ma célba ért”- jegyezte meg némi iróniával a csapatfőnök.
 
„Az üzemanyaggal kapcsolatos kalkulációkat a szezon előtt végzik el, és a motorral foglalkozó srácok nagyon közelről figyelik ennek alakulását. Alapvetően úgy néz ki a folyamat, hogy a versenymérnökünk tájékoztatja a motorral foglalkozó mérnököt arról, hogy mennyi kört fog megtenni a versenyző. Szóval a Q3-ban két nekifutásról volt szó, melyekben egy-egy kört mentünk. A versenyen 55 körről.”
 
„A motorban érintett mérnök kikalkulálja azt, hogy mennyi üzemanyagra van szükség, és ezt teszik bele az autóba. Ez nem olyasmi, amiben mi mint csapat érintettek vagyunk, mivel a Renault-ra bízzuk magunkat, és azt, hogy biztosítsa ezt a mennyiséget és gondoskodjon róla. Sajnos megtörtént ez a gikszer. Ez egyike ezen dolgoknak, és biztos vagyok benne, hogy tanultak belőle. Ma jól visszajöttünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montezemolo szerint Alonsón nem fog múlni a bajnoki cím
Következő cikk Marko szerint Alonso nagy játékos: a pályán, és azon kívül is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország