Red Bull: Tényleg tárgyaltunk Norrisszal, de...

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is megerősítette Lando Norris nyilatkozatát, mely szerint tárgyalt az energiaitalos istállóval, de a csapatfőnök elmondta, mi történt a tárgyalásaik után.

Max Verstappen, Red Bull Racing and Lando Norris, McLaren

Nemrégiben nagy nyilvánosságot kapott Lando Norris azt érintő nyilatkozata, hogy tárgyalt a Red Bull csapatával, majd a fiatal brit hozzátette, hogy csak puhatolózó tárgyalásokról volt szó, amiről a McLaren is tudott:

„Egyszerűen annyi történt, hogy kezdtem közel kerülni a szerződésem végéhez, de nem folytattunk mély tárgyalásokat. Annyit mondtam, hogy ahogy minden pilóta beszél mindenkivel, úgy én is beszéltem a Red Bull-lal” – kezdte Norris.

Még több hír:

„Természetes, hogy ilyenkor próbálod megnézni, milyen lehetőségeid vannak, mi történhet a következő néhány évben. Nem csak a Red Bull-lal tárgyaltam... minden versenyző beszél egy csomó csapattal a lehetőségeiről, ennyi az egész.”

A mexikói versenyhétvégén erről megkérdezték a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert is, aki megerősítette, hogy valóban tárgyaltak, azonban minden ilyen alkalom után Norris hosszabbított a McLarennel:

„Igen, tényleg tárgyaltunk néhányszor Landóval az évek folyamán. De minden beszélgetésünk után egy nappal jött a hír, hogy hosszabbított a McLarennel” – mesélte Horner.

Kollégája teljes mellszélességgel kiáll Kravitz mellett a Red Bull-os ügyben...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Steiner egy idióta, ha elküldi Schumachert!“
Következő cikk Verstappen visszatért az erősorrend élére, ritka nevek a 3. és 4. helyen

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország