Red Bull: Stratégiailag erősek voltunk, a Hondának részletes jelentést kell készítenie

Végül a Red Bull mindkét autója technikai hiba miatt esett ki az Osztrák Nagydíjon, emiatt pedig a csapatfőnök Christian Horner szerint a Hondának részletes jelentést kell készítenie. Horner hozzátette, stratégiailag erősek voltak, mindkét autójukkal győzelmi pozícióba tudtak kerülni.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Red Bull Racing 0 ponttal zárta az Osztrák Nagydíjat, miután Max Verstappen a második helyről esett ki technikai hiba miatt, Alex Albon pedig a második helyért támadta Hamiltont, azonban kipördült, később pedig ő is technikai hiba miatt esett ki.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnökét a verseny után a Honda fejlesztéseiről és a megbízhatóság a világbajnoki címért folyó harcban való szerepéről kérdezték Hornert.

Milyennek tartod a Honda fejlesztéseit a Mercedesszel összehasonlítva?

Még több F1 hír:

„Azt gondolom, hogy a Mercedes nagyon erősnek tűnik. A Honda hozott néhány kiváló fejlesztést, tehát most lesz pár napunk arra, hogy kiértékeljük az autók teljesítményét, a szárnyak szintjét és a leszorítóerő konfigurációját.”

Nagy szerepet játszhat a megbízhatóság a világbajnoki címért folyó harcban?

„Nos, ez nagy mértékben függ attól, hogy milyen hosszú lesz idén a bajnokság. Ha csak nyolc verseny lesz, akkor jelentős hatása lesz ennek, ha ennél több, akkor remélhetőleg nem lesz akkora hatása a dolognak.”

„Látjuk, hogy ezen a helyszínen meglehetősen agresszívak a kerékvetők, és talán ez a vibráció is okozott problémákat, de végül is a pálya és az ezzel járó kihívás mindenki számára ugyanolyan. A Hondának részletes jelentést kell készítenie arról, ami ma történt, de már el is kezdték a vizsgálataikat.”

Szükségetek van a versenynaptár hosszának ismeretére ahhoz, hogy megfelelő taktikát tudjatok alkalmazni?

„Nem igazán, egyszerűen arról van szó, hogy minden versenyre kupadöntőként kell tekinteni. Vasárnap is ezt tettük, és úgy érzem, hogy stratégiailag nagyon erősek tudtunk lenni. Mindkét autóval sikerült győzelmi pozícióba kerülnünk a verseny különböző pontjain, és a szezon további részében is ilyen lesz a hozzáállásunk.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, retires from the race

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, retires from the race

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Racing Point: Keserédes vasárnap
Következő cikk Vettel emiatt is mérhette rosszul fel a távolságot Sainz mögött

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország