BRÉKING

Red Bull: sosem lehet behozni a Mercedest, a Honda sem lesz egyhamar az élen

Helmut Marko meglehetősen borúlátó az esélyeket illetően, mivel szerinte a motorfejlesztés befagyasztása végzetes hiba volt. Senki sem fogja behozni a Mercedes AMG-t, a Ferrari teljesítményét pedig árnyaltan kell nézni.

A Renault egy olyan motorprogramot adott a partnereinek, amivel nem tudtak maximális teljesítmény mellett autózni múlt héten, a vezethetőség pedig szintén gyatra volt. Év közben lehet fejleszteni, ellentétben 2014-gyel, de Marko szerint ez édeskevés.

"Ahh, felejtse el a zsetonokat"- felelte Marko a Speedweeknek. "Először meg kell nézni, hogy optimálisan tudjuk-e használni a rendelkezésre álló felszerelést. Ha egyszer ez sikerült, akkor azt is tudjuk, hogyan mehet a további fejlesztés. Mindez természetesen csak a zsetonok keretében működik"- mondta az osztrák tanácsadó.

"Ez a bökkenő az egész erőforrás-problémában; az, hogy befagyasztották a fejlesztést. Bárki, aki a felkészülés során hátrányba került a koncepcióval, annak esélye sincs arra, hogy valaha behozza ezt a hátrányt"- fogalmazott vészjóslóan Marko.

A Renault-nak segít most az AVL és az Ilmor is, állítólag előbbi szerint most már tudják, mitől annyira jó a Mercedes egysége.

"A Mercedes a legnagyobb ráfordítással fogott neki a munkának, tette mindezt a legjobb know-how birtokában és a megfelelő időben"- mondta Marko. "Ők rendelkeznek a legjobb belsőégésű motorral, a legjobb MGU-H-val és MGU-K-val. Optimalizálták a szoftvert. Csak egy kis betekintés abba, ahogy ott ezt elérték: például 22 ezer fajta lapátkereket próbáltak ki a turbófeltöltőben, mire eljutottak a jelenlegi megoldáshoz. Ez óriási ráfordítás anyagilag, és a fejlesztések befagyasztása miatt sosem tudod behozni"- fejtette ki nem túl derűlátóan.

Post by www.f1-live.hu.

"A Forma-1 manapság a mérnökök formulája a motorok terén. A motor jelenti a különbséget. Ha nem rendelkezel a Mercedes-motorral, akkor jelenleg esélyed sincs"- jegyezte meg még egyszer.

Ahogy Horner, ő is elővette a korábbi időket. "Most azt mondják, hogy a Red Bull jajgat és rossz vesztes. Amikor nyertünk, akkor a szárnyainknak hirtelen 100 kilogrammos terhelést kellett kibírnia az 50 kg helyett - egyik futamról a másikra. Közben mindenki azt tehetett a szabályok értelmében, amit akart. Ezzel ellentétben most senki sem tehet semmit, mert a szabályok nem teszik ezt lehetővé a megszorítások miatt."

A Honda egyik autója szintén kiesett a futam előtt, Button csak hátul kullogott. "Nem tudom elképzelni, hogy a Honda középtávon felzárkózzon a csúcsra. A Ferrari teljesítményét is reálisan kell látni. Nem jöttek közelebb, csak jobbak, mint tavaly voltak. A Mercedes nagyobb lépést tett meg. A mi teljesítményünk nem volt reprezentatív Ausztráliában, mert a Renault nem tudta megközelíteni az autók optimumát a szoftvergondok miatt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Több tényező vezetett az Alonso körüli tébolyhoz: a McLaren nem bújik az FIA mögé
Következő cikk Az idő a Red Bull kezére játszik: átveszik a CVC szerepét, ők lesznek az F1 promóterei?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország