Red Bull-Renault: Egyik szemünk sír, a másik nevet - összességében nem rossz ez Spában!

Red Bull-Renault: Egyik szemünk sír, a másik nevet - összességében nem rossz ez Spában!

A Red Bull messze nem annyira csalódott a mai Belga Nagydíj után, mint azt várhatnánk. Inkább örülnek Kvyat negyedik helyének. Ricciardo pedig csak sajnálja az elszalasztott lehetőséget.

Daniel Ricciardo csalódott a mai kiállás miatt, mert a versenye a motorhiba ellenére elég jónak tűnt, és talán még dobogóra is állhatott volna.

"Jó rajtom volt, és felugrottam a harmadik helyre, majd a futam is rendben zajlott. Nem volt túl jó az egyensúly a közepes keveréken, egy kicsit szenvedtem is vele, de reméltük, hogy a lágy abroncsokkal erősek leszünk, és lehet egy jó utolsó etapunk. Kiábrándító, hogy nem értünk célba. Még nem tudjuk mi lehetett a hiba, de a csapat már vizsgálja. A sikánban erőt vesztettem, minden kikapcsolt. Úgy tűnik valami elektronikai gond, de meglátjuk a vizsgálatoknál mire jutnak."

A Red Bullnál most nem volt akkora dráma, hiszen a bikák autói végre gyorsak, még akkor is, ha Ricciardonak ki kellett állnia. Kvyat negyedik lett, ami nagyon jó eredmény. Persze a csapat is sajnálja az elszalasztott dobogós eredményt.

Christian Horner (csapatfőnök)

“Daniil nagyon erős versenyt futott, és negyedik lett a 12. rajthelyről. Láthattunk tőle néhány nagyon kemény előzési manővert, és a stratégia is jól működött, szóval sikerült nagyon hasznos pontokat szereznünk. Daniel számára pedig kár, hogy így alakult. Nagyszerű rajtja volt, és feljött a harmadik helyre. Daniilhez hasonló stratégián volt, és biztos vagyok benne, hogy a dobogóért küzdhetett volna. Ez egy elvesztegetett lehetőség, de összességében egy elfogadható hétvége a csapat számára."

//

Beteg, amit ma Kvyat művelt a végén... Nem gyenge a srác, de ezt eddig is tudtuk! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, August 23, 2015

A Renault szintén nem pánikol, hiszen még sok munka áll előttük, de végre talán látható a fény az alagút végén.

Matthieu Dubois (Renault)

"A mai verseny elég eseménydús volt. Sajnos Daniel technikai problémát szenvedett, aminek következtében elment az erő az autóból, és meg kellett állni a pályán. Teljesen ki kell vizsgálnunk, hogy ez miért történt, hiszen egy nagy lehetőséget hagytunk ki. Daniil pedig egy nagyszerű versenyt futott a negyedik helyig. A szezon hátralévő részében rengeteg munkánk van, hogy minden egyenesbe jöjjön, de ehhez kellőképp motiváltak is vagyunk!"

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Cikk típusa BRÉKING