BRÉKING

Red Bull: Nem lesz könnyű elhoznunk Raikkönent a Lotustól

A világbajnok osztrák istálló maximálisan tisztában van azzal, hogy az eredmények és a versenyképes autó ellenére nehéz lesz elcsábítaniuk Kimi Räikkönent a Lotus istállótól.

Steve Robertson, a finn versenyző menedzsere elmondta, miután a világbajnoknak nincs szerződése jövőre, gyakorlatilag lelkiismeret furdalás nélkül tárgyalhatnak a mezőnyben, és ezen opciójukat most ki is használják.

Az szinte bizonyos, hogy Räikkönen a Red Bull és a Lotus közül fog választani a folytatást illetően.

„Nyilvánvaló, hogy Kimi egy olyan versenyző, aki a mezőnyben szereplő csapatok közül bárkinek komoly erősítést jelentene. Remek kapcsolatot ápolunk vele és úgy hiszem, hogy velünk akar maradni, amit már többször is elmondott. Ez azonban egyelőre nem elegendő ahhoz, hogy hosszabbítsunk vele, így meg kell győznünk őt erről.” – fogalmazott Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke az újságírók előtt pénteken.

„Kimi egy fantasztikus versenyző és karakter. Mi mindannyian azt szeretnénk, hogy jövőre is a csapatunkat erősítse. Ez egy jól működő kapcsolat, miközben egyre jobb és jobb eredményeket tudunk felmutatni. Ezt Kimi is jól tudja, aki rendkívül kényelmesen érzi magát Enstone-ban.”

A Red Bull számára nem lesz könnyű leszerződtetni a világbajnokot.

„Kimi nyilvánvalóan az egyik opciónkat jelenti a jövő évet illetően. Ő egy nagyon erős opció, de azt is tudjuk, hogy semmit sem vehetünk biztosra. Láthatóan jól érzi magát abban a számára kialakított környezetben, ami nehezíti a váltás lehetőségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak ő iránta érdeklődnék. Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne szintén esélyes az ülésre. Ők tényleges kihívói Mark Webber megüresedett helyét illetően.” – fogalmazott Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

„A Red Bull erejét azonban nem kell bemutatnunk, miután az elmúlt három évben az egyéni és a konstruktőri címünket is megvédtük, ami egy fantasztikus eredmény és rekord a Forma-1-ben. Biztos vagyok benne, hogy a végén mindenki helyesen fog dönteni. Nekünk csak az számít, hogy a lehető leggyorsabb párossal versenyezzünk 2014-ben is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pirelli: életünk tesztje volt a Mercedesszel közös gyakorlás!
Következő cikk Horner: Kimi végül az autók alapján fog választani

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország