BRÉKING

Red Bull: Most tartunk ott, ahol januárban kellett volna

A Red Bull Racing elmondása szerint majdnem 6 hónapos a lemaradásuk a Mercedeshez képest, de nem adják fel a küzdelmet.

Az osztrák istálló 2010 és 2013 között dominálni tudott a Forma-1-ben, miközben Dietrich Mateschitz csapata minden címet megnyert és sorra megdöntötte a rekordokat. 2014-re azonban a Forma-1 átalakult, és noha az RB10 talán a legjobb autó lett a mezőnyben, motorilag komoly hátrányt élvez a Renault miatt.

A Mercedes eddig tökéletesen kihasználta ezt az előnyt a riválisaival szemben és az első hat versenyt megnyerte.

„Ebben a pillanatban egyértelműen mi vagyunk a második leggyorsabb csapat, miközben folyamatosan csökkentjük a hátrányunkat a Mercedeshez képest. Mindenki rendkívül elkötelezett a csapatnál, hogy versenyképesebbek legyünk.” – hangsúlyozta Christian Horner csapatfőnök Adam Cooper, független F1-es újságíró blogjában.

„Nagyon is a Renault kezében vagyunk. Fejlődünk, és ők is ezt teszik. A Total is megtett néhány előrelépést az üzemanyag területén, de most tartunk ott, ahol januárban kellett volna. És mindeközben a Mercedes nem torpant meg. Ezzel együtt az is igaz, hogy még csak hat versenyen vagyunk túl és hosszú út áll előttünk a bajnokságban.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A következő verseny Kanadában nem lesz könnyű a Red Bull számára, köszönhetően annak, hogy a pálya karakterisztikája miatt a motorok főszerepet fognak játszani.

„Montreal egy kihívást jelentő verseny lesz számunkra és érdekes látni, hogy miképp alakul majd a hétvége. Nyilvánvalóan a Renault keményen dolgozik a kulisszák mögött. Sokkal, sokkal közelebb vagyunk most, és idén ez volt az első alkalom, hogy harcban tudtunk lenni a Mercedesszel. Daniel (Ricciardo) versenytempója a verseny utolsó harmadában különösen jó volt, és akkor ő volt a leggyorsabb a pályán.”

„Szóval azt hiszem, erre mindenképpen építhetünk, de most egy nehéz verseny következik, ahol az egyenesekben sokat veszíthetünk. Nagyon érdekes lesz látni azt, hogy miképp boldogulunk majd a Mercedes motort használó csapatok ellen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton olyat mond, amire senki sem számít
Következő cikk Rosberg rádiós üzenete a monacói győzelmét követően

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország