Red Bull-junior: Szívesen lennék Verstappen csapattársa
Oliver Goethe nagy példaképe Sebastian Vettel, így elsősorban a négyszeres bajnok útját követné a Forma-1-be, ahol szívesen lenne Max Verstappen csapattársa.
Meglehetősen sok új érdekes és egyben feltörekvő tehetség közeledik a Forma-1 felé, hiszen korábban Andrea Kimi Antonellit mutattuk be, aki a Mercedesnél bontogatja a szárnyait, nem is akárhogy. A Red Bull szintén talált egy fiatal tehetséget Oliver Goethe személyében, aki Vettel példáját követné a száguldó cirkusz felé vezető úton.
„Mindig is kedveltem Vettelt, aki szintén a Red Bull juniorja volt. Volt humora és remek hozzáállása. Szeretnék a nyomdokaiba lépni” – jelentette ki a fiatal tehetség a Deutschen Presse-Agenturnak. „De felnézek Max Verstappenre is, aki uralja a Forma-1-et. Nagyszerű lenne egy nap a csapattársa lenni.”
Nem mondhatni kiemelkedőnek Goethe eddigi teljesítményét, legalábbis összevetve Andrea Kimi Antonelli produktumával, ugyanakkor az kétségtelen tény, hogy megvan a potenciál a fiatal tehetségben, aki a Forma-3-ban már letette a névjegyét.
Első Forma-3-as évében Goethe 75 ponttal a bajnokság nyolcadik helyén végzett, ugyanakkor képes volt megnyerni egy futamot. Ezt a teljesítményét a Red Bull szerződéssel jutalmazta, de Goethének folytatnia kell a fejlődést, legalábbis ezt várja tőle Marko és Horner.
„Találkoztam Dr. Helmut Markóval és Christian Hornerrel. Nagyon közvetlenül és világosan elmondták, hogy mit várnak tőlem. Eredményeket kell elérnem. Azt akarják, hogy az élen autózzak, és én mindent megteszek ennek érdekében” – folytatta Goethe.
A korábbi bejelentések alapján a Red Bull juniorja 2024-ben ismét a Forma-3-nak vág neki, ám ezúttal egy másik csapattal, a Campos Racinggel igyekszik megmutatni a benne rejlő potenciált. Az előzetes várakozások alapján Goethe 2025-ben a Forma-2-be léphet fel.
Eközben az F1.com szakírója úgy gondolja, hogy Daniel Ricciardo túl jó opció a Red Bullnak, hogy nemet mondjanak rá, így sok víznek le kell még folynia a Dunán, ha Goethe valóban Verstappen csapattársa kíván lenni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.