Red Bull-Honda a kulisszák mögött Silverstone-ban: videó

Max Verstappen hajthatta meg először a Red Bull-Hondát, melyről most egy újabb kulisszák mögötti videót nézhettek meg.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

A Red Bull számára is nagy nap volt a szerda Silverstone-ban, hiszen a csapat bemutatta az első olyan konstrukcióját, amit már a Honda erőforrása kelt életre. Az osztrákok és a japánok is nagyon fogadkoznak, hogy a projekt rendkívül erős lehet, már a 2019-es szezonban is.

Még több F1 hír:

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója nem fogta vissza magát, és szerinte igencsak jól áll a szénájuk. Egyelőre azonban csak egy bemelegítésen vannak túl, mely pár körről szólt a Pirelli demonstrációs abroncsain, amik nem relevánsak az idei keverékekkel.

„Úgy gondoljuk, hogy sikerült nagy dobást elérnünk. Az RB15 egy tipikus Newey-autó, de mindent a Honda-motorral összehangolva fejlesztettünk, köztük a hűtést is. A kocsi a shakedown-on a kezdetektől fogva tökéletesen működött.” - nyilatkozta az Auto Bild kérdésére az osztrák.

„Igazi eufória uralkodik Milton Keynes-ben, nagyon optimista a hangulat. A Honda-motor már most egy kicsit a Renault előtt jár. A számok tesznek minket igazán optimistává. És most „ünnepelhetjük meg” először a parti módot!”

Ezek a shakedown-ok azonban jó lehetőséget adnak arra, hogy a mérnökök a nagy téli tesztsorozat előtt ellenőrizzék a rendszereket, különösen most, hogy a Hondával dolgoznak együtt, melynek az a terve, hogy az év végére ugyanazt az erőt fogják képviselni, mint a Ferrari és a Mercedes.

Az alábbi videóban egy újabb összefoglalót tekinthettek meg a Red Bull-Honda kulisszái mögül

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: jó érzés volt az első menet az idei Alfa Romeo Racing-kocsival
Következő cikk Kövesd élőben az új Ferrari F1-es bemutatóját az oldalunkon: 10:45 (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország