Red Bull: fontos volt, hogy a nehéz évek alatt is együtt tartsuk a csapatot
A Red Bullnak a 2010-es évek elején elért sikerei után 8 évet kellett várnia az újabb Forma-1-es világbajnoki címre, de Christian Horner csapatfőnök és Adrian Newey tervezőguru is fontosnak tartotta, hogy megmaradjon az egység a csapatban.
Max Verstappen rendkívül kiélezett bajnoki csatában szerezte meg a 2021-es világbajnoki címet, a 2022-es szezonban azonban 9 év után ismét Red Bull-dominancia szemtanúi lehettünk, miután az RB18-cal a csapat pilótái az idei 22 futamból 17-et megnyertek.
Erre nem lettek volna képesek a Honda hathatós segítsége nélkül, akik végül a márka hivatalos kivonulása ellenére is folytatták a 2019-ben elkezdett együttműködést, és gyári támogatást biztosítottak a Red Bullnak, akik 2014 és 2018 között a Renault második számú csapatává váltak.
A sikertelen periódus ellenére Christian Horner csapatfőnökben sosem ingott meg a Red Bull bizalma, és Adrian Neweyt is a csapatnál tudták tartani olyan projektekkel, amelyeken levezethette az eredménytelen motorbeszállítóval kapcsolatos feszültségét.
Most, hogy a Ferrari Mattia Binotto távozásával már a már a 4. csapatfőnökét nevezi ki 2014 óta, a Red Bull előszeretettel dörgöli a Ferrari orra alá, hogy mennyire fontos volt a csapaton belüli egység annak érdekében, hogy a sikertelen korszakuk után a Mercedes legyőzésével visszatérjenek a csúcsra.
„Szerintem a csapat egyik legnagyobb erőssége, hogy képesek voltunk összedugni a fejünket, és közösen eljutni a megoldáshoz” – mondta a Red Bull podcastjében Adrian Newey. „Amint jó erőforrásunk lett a Hondával közös kapcsolatunk miatt, azonnal megkezdhettük a visszatérésünket az élre.”
„Nagyon nehéz időszak volt, mert 4 domináns világbajnoki cím állt a nevünk mellett, és hirtelen semmi esélyünk nem volt, mert egy másik csapat fényévekkel előttünk járt” – kontrázott rá Horner.
„Egy olyan szervezetben, amely a sikerhez szokott, nagyon könnyű ilyen esetben elveszíteni a nyugalmat és a motivációt. A legfontosabb az volt, hogy együtt tartsuk a csapatot, és azokra a dolgokra koncentráljunk, ahol a mi munkánk jelentette a különbséget.”
„Fontos volt a csapat folytonossága, és szépen apránként itt-ott majdnem az összes szezonban győzni tudtunk, miközben azon dolgoztunk, hogy az autónkat a megfelelő erőforrás hajtsa meg.”
2006 Bahrain Grand Prix - Friday Practice Bahrain International Circuit, Sakhir, Bahrain 9th - 12th March. Christian Horner and Adrian Newey leave the pitwall. Portrait. World Copyright: Michael Cooper/LAT Photographic ref: Digital Image 153E4443.
Fotó készítője: Michael Cooper / Motorsport Images
A mezőny legrégebb óta dolgozó csapatfőnökeként Horner is egészen különlegesnek tartja azt a munkakapcsolatot, amelyet Adrian Newey-val alakítottak ki az évek során.
„Szerintem a bizalmon, barátságon, kölcsönös tiszteleten alapul ez a kapcsolat” – mondta Horner arról, hogyan tud több mint 15 éve ennyire sikeresen dolgozni Newey-val.
Newey hozzátette, hogy „mindenki bízik abban, hogy képes a saját szemszögéből hozzáadni valamit a kollektív célhoz, és mások is a lehető legjobb munkát végzik. Ez a fajta informális kapcsolat, a bizalom, a barátság az, ami miatt ennyire jól működik a csapat.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.