BRÉKING

Red Bull: „Egy győzelmet ajándékoztunk a Mercedesnek…”

A Mercedes visszakapta Monacóban azt, amit Barcelonában elvett tőle a sors, de ettől még rendkívül frusztráltak a Red Bullnál.

Daniel Ricciardo Spanyolországban és Monacóban is nyerhetett volna, de egy rossz taktikai döntés miatt mindkét alkalommal lemaradt az első helyről.

A monacói hétvégén végig dominált, így ez most különösen fájó számára. Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsprot tanácsadója együtt tud érezni az ausztrállal.

„Ma két autó közül egyet elvesztettünk, ami mindig kiábrándító, pláne, ha ilyen versenyképesek vagyunk. Sajnos Max szombaton hibázott, ami sokba került, és ma is eltalálta a korlátot. Ez olyasvalami, ami Monacóban bármikor megtörténhet, pláne ilyen körülmények között, de ő is tudja, hogy ki volt a hibás…”

„A másik oldalról ott van Daniel versenye, ami még kiábrándítóbb, független attól, hogy sok pontot szereztünk. Teljesen megértem a frusztráltságát, mert ezt elcsesztük. Most már azonban nem tudunk mit tenni, és a motorsport ilyen, történnek hibák.”

„Fontos, hogy tanuljunk ebből, mert nem engedhetünk meg magunknak több hasonlót, főleg ebben a helyzetben. A terv az volt, hogy lágy gumikat kap, de az utolsó pillanatban módosítottuk a döntést a szuper-lágy abroncsokra. Igen, ez sokba került, nagyon sokba. Sajnos a szuper-lágy abroncsok hátul voltak, és a tülekedés miatt nem tudták időben kivinni a szerelők a gumikat. Körülbelül 10 másodperc volt a plusz idő, de még így is közvetlen Hamilton mögé jött vissza, ami egyértelműen jelzi, hogy milyenek voltak az esélyeink.”

„Daniel hihetetlenül magabiztosan vezetett, már Barcelonában is, szóval sajnáljuk a történteket. Volt egy bizonyos félreértés a bokszban, ami káoszhoz vezetett. Ki kell elemeznünk a történteket, hogy máskor ne fordulhasson elő hasonló.”

„Sajnos ma adtunk egy győzelmet a Mercedesnek, mert nyilvánvaló, hogy a hiba nélkül simán nyertünk volna. Max pedig tudja, hogy akár dobogós helyezést is elérhetett volna, ha szombaton nem hibázik, és nincs ez vasárnap.”

„Az egyetlen biztató momentum az volt, hogy a tempónk nagyon erősnek tűnt, és meglátjuk, hogy mi lesz a helyzet Kanadában, ami egy teljesen más pálya.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nyerte a látványos Monacói Nagydíjat Ricciardo és Pérez előtt: Vettel 4., Alonso 5.
Következő cikk Hamilton megfenyegette a Mercedest - Rosberg ezért engedte el Monacóban?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország