Red Bull: Benne van, hogy nem leszünk versenyképesek 2014-ben

A Red Bull Racing csapatfőnöke nagyon is el tudja képzelni, hogy az új motorszabályokkal visszaesik a teljesítményük, de bízik a mérnökökben és a Renault erejében.

Jövőre érkeznek az új V6-os turbók, melyek alapjaiban fogják megváltoztatni a sportot. Mindez természetesen az aerodinamikára és a kezelhetőségre, valamint a gumikra is komoly hatással lesz. 2010 óta a Red Bull gyakorlatilag megállíthatatlan és sorra szerzi meg a világbajnoki címeket. A jövő év azonban sok mindent megváltoztathat.

„Valaki jó helyzetben lesz, míg mások nem.” – kezdte a mondandóját Horner a Sky Sports Online kérdésére válaszolván.

„Ez egy olyan dolog, amit még egy ideig biztosan nem fogunk megtudni. Mindezt csak a következő év első versenyén fogjuk látni.”

A legutóbbi jelentős szabályváltozásokat 2009-ben láthattuk a sportban, így a Ferrariról és a McLarenről sem feledkezhetünk meg, melyek akkor hirtelen esélytelenné váltak a bajnokságban. A Red Bull azonban élt a lehetőséggel és akkor futotta az első igazán erős szezonját a Forma-1-ben. 

„Semmire sincs garancia, de azt hiszem, hogy jó szakemberekkel dolgozunk, és egy nagyon jó motorpartnerünk van. De tény, van néhány erős ellenfelünk. Tehát nem szeretnék most ezt illetően jóslatokba bocsátkozni. Mindössze annyit tehetünk, hogy a lehető legjobb munkát végezzük, és aztán majd meglátjuk, hogy miként is teljesítünk az első versenyen.”

A Renault komoly támogatásával a Red Bull gyakorlatilag gyári istállónak tekinthető.

„A Red Bull jövőre is a Renault-val fog dolgozni, és gyakorlatilag ez egy gyári csapat. És igen, nagyon aktívan részt vettünk a motor fejlesztésében. Lehet, hogy ez rossz, de bízunk benne, hogy nem így lesz. A múltban a Renault ért már el komoly eredményeket, amikor a szabályok megváltoztak. Ezek komoly szabályváltozások voltak. A Red Bull azonban készségesen áll a Renault rendelkezésére.”

A legnagyobb kihívást azonban a megbízhatóság fogja jelenteni.

„A kevés megtett kilométer miatt úgy vélem, hogy különösen a motorok megbízhatósága jelenti majd a legnagyobb kihívást. Mindez kritikus lesz a motorszállítók számára. Jelenleg a Dyno-padon történt tesztek jelentik a legjobb lehetőséget a munkára. Ha ezt elszalasztják, akkor már késő lesz. Nyilvánvaló, hogy a fogyasztás is fontos szerepet fog játszani és valószínűleg emiatt a futam ideje alatt nem használhatjuk maximum teljesítmény mellett az erőforrást. Az elektronika is sokkal fontosabb eleme lesz a fő egységnek:”

„Ezen okok miatt a rendkívül fontosak a szimulációs tesztek. A jelenlegi szabályok mellett ezek kiemelkedő szerepet töltenek be a sportunkban. Biztos vagyok benne, hogy az összes nagy csapat nagy hangsúlyt fektet erre. A következő évben ez még fontosabb lesz, különösen, ha az üzemanyag-fogyasztás döntő tényező lesz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING