Red Bull akár két győzelemmel is nyithatná a 2020-as F1-es szezont

A Forma-1 mezőnye hamarosan megkaphatja a zöld jelzést a 2020-as szezon folytatására. Sokkal nagyobb lehet az esély arra, hogy lesz július elején futam, mint sem. A Red Bull Ring az osztrák egészségügyi minisztérium válaszát várja.

Christian Horner and Max Verstappen, Red Bull Racing celebrates with the team

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Az Osztrák Nagydíj két futamot rendezhet július első két hetében. Ez pedig egyedülálló lehetőséget jelent az osztrák helyszín, és a Red Bull Racing számára, még akkor is, ha nézők nélkül rendeznék meg a versenyhétvégét.

Még több F1 hír:

A Red Bull általában nagyon gyors a saját pályáján, így akár két győzelemmel is kezdhetnének. Max Verstappen azonnal nagyon fontos lépéseket tehetne meg az első F1-es címe felé, de ne feledjük, más pályák is lesznek a naptárban.

„A Red Bull Ring egy megfelelő helyszín lenne az F1-es szezon kezdetére. Nagyszerű reakció érkezett a Red Bulltól Ausztriában, és pozitív lehetőségként veszik mindezt fontolóra, magát az első verseny megrendezését, és azt, hogy az F1 ismét a megfelelő úton haladjon előre.” - írta Horner a Red Bull naplójában.

„Az általuk vizsgált biztonsági intézkedések a csapatok tesztelésével és elkülönítésével, valamint a létesítmények biztosításával azt jelentik, hogy az esemény teljes mértékben kontroll alatt tartható.” - folytatta a brit szakember.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Honda

„Keményen dolgoznak a Liberty-vel és a helyi hatóságokkal egy terv kidolgozásában, és úgy tűnik, hogy ez összejön, ami nagyszerű a sport számára. Ez csak egy televíziós esemény lenne, korlátozott személyzettel, de ennek megvalósításához még mindig sok erőfeszítésre lenne szükség.”

„Csapatonként körülbelül 80 embert alkalmazhatunk, akik charter járatokon utaznak, valamint nem keveredhetünk egymással a mezőnyből. Különféle szállodákban fogunk tartózkodni, és meglesznek a távolságok egymás között. Mindenfajta irányelvet be fogunk tartani, és rengeteg tesztelés zajlik a háttérben.”

Silverstone is két futamot rendezhet, de úgy tűnik, hogy a Magyar Nagydíj a britek elé kerül a 14 napos kötelező karantén miatt. „Silverstone-ban is fantasztikus lenne idén versenyezni. Egy brit főhadiszállással rendelkező csapat vagyunk, és ez a verseny fontos számunkra, akárcsak sok más csapat esetében is.”

„Földrajzilag ez lenne a legkényelmesebb a mezőny 70%-át illetően, és ez egy nagyszerű pálya. Szomorú dolog lenne elveszíteni Silverstone-t erre az évre, de remélhetőleg a világjárvány egyre inkább kontroll alá kerül, és az F1 biztonsági intézkedéseket tesz a személyzet, valamint a helyi közösségek biztonságának biztosítása érdekében. Ezzel mindkét futam megvalósítható lenne. Nagyon sajnálatos lenne, ha Silverstone épp a 70. F1-es évfordulóján nem lenne ott.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen igaz-hamis játékban árulta el, annyira sokat nem számít a költségsapka
Következő cikk Norris: Verstappen fog nekem tippeket adni Ricciardo ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország