Red Bull: 2020 lesz az F1 legdrágább éve

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke arra számít, hogy 2020 lesz a Forma-1 történetének legdrágább éve, és szerinte szabályváltoztatásokkor mindig van, aki jól találja el az irányt, míg vannak, akik nem.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Simon Galloway / Motorsport Images

Előző héten jelentek meg a 2021-es szabályok, a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert pedig ezzel kapcsolatosan kérdezték az amerikai nagydíjhétvégén. Az osztrák istálló feje szívesebben bevezette volna először a költségvetési sapkát, és szerinte csak 1 évre rá kellett volna jönniük az új szabályoknak.

Hányan dolgoznak a 2021-es autón?

„Nyilvánvalóan most, hogy a 2021-es szabályok tiszták, egy haladó csapat elkezdte vizsgálni a szabályokat. Emiatt egy elképesztően költséges év elé nézünk, mivel 2 típusú szabályok alapján fejlesztünk, és egyelőre még nem lép érvénybe a költségvetési sapka sem. Szóval 2020 egy drága és elfoglalt év lesz, bizonyára a pályán és azon kívül is.”

További híreink:

Mikor kezditek el a munkát?

„Azzal kezdjük, hogy megnézzük az FIA koncepcióit. Egy kis ideig a csapatokkal is konzultáltunk, most viszont végre kikristályosodtak a szabályok.”

Mi a véleményed Brawn érveléséről a szélcsatorna és a CFD-szimulációk korlátozását illetően?

„A gond az, hogy korlátozás és kontrollálás nélkül költhetsz a kutatásra és a fejlesztésre más területeken, szóval tartom a korábbi véleményemet. Jobb lett volna, ha először bevezetik a költségvetési sapkát, és a szabályok egy évvel később érkeznek, mert akkor a költségvetési sapka gátat szabott volna az óriási költésnek. Így viszont úgy tűnik, hogy 2020 lesz a Forma-1 történetének legdrágább éve.”

A Ferrari arra számít, hogy a top-3 csapat az élen marad 2021-ben is. Egyetértesz ezzel?

„Mindig időt vesz igénybe, hogy a változások elkezdjenek hatni. Van értelme azt mondani, hogy a szabályváltoztatásból a legnagyobb erőforrásokkal rendelkező csapatok fognak profitálni, de elkerülhetetlen, hogy ilyenkor van, aki jól találja el az irányt, míg más mellélő.”


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alfa Romeo többre számított
Következő cikk 26 éve ezen a napon Senna megszerzi az utolsó F1-es győzelmét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország