Realistán várja a Francia Nagydíjat a Ferrari csapata

Két nap múlva indul a 2019-es Formula-1 bajnokság nyolcadik futama Franciaországban. A Ferrarinál tudják, hogy ez nem az a pálya, ahol a csodát kell várni tőlük, és ennek megfelelően is értékeltek.

Sebastian Vettel, Ferrari, and Charles Leclerc, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari, and Charles Leclerc, Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari csapata nem a legjobb helyzetből várja a hétvégi Francia Nagydíjat. A gárda, bár magabiztosan tartja a második helyet a konstruktőri viadalban a Red Bullokkal szemben, bevallottan a bajnoki címért való küzdelem volt a céljuk, márpedig ez a jelenlegi 163 pontos hátrány tudatában jelenleg elúszni látszik.

Mattia Binotto, a csapat igazgatója szerint nem sokat segít ezen az, hogy a Paul-Ricard nem igazán fekszik a csapatnak, bár a már korábban bejelentett fejlesztési csomag kiértékelésében így is sokat fog segíteni ez a hétvége szerinte:

„Már vártuk a következő alkalmat arra, hogy összemérhessük erőnket a riválisokkal Montreal után. Franciaországban lesz pár kisebb módosítás, ami önmagában nem fogja minden problémánkat megoldani, de az összegyűjtött információk alapján tudni fogjuk, merre kell továbbhaladnunk a fejlesztésekkel. Tavaly nem volt túl jó az itteni futam, tudjuk, hogy most sem igazán nekünk kedvez a pálya, de mi igyekszünk mindent kiadni magunkból, és akkor semmi sem lehetetlen.”

Még több F1 hír:

Sebastian Vettel az előző nagydíjat az első helyen fejezte be, ám egy, azóta sokat vitatott bírói döntés miatt végül csak a dobogó második fokára állhatott fel. Másfél héttel később azonban úgy néz ki, már továbblépett a dolgon, és igyekszik a jövőre koncentrálni:

„Tavaly volt az első verseny itt hosszú szünet után, szóval most már több infónk van, mint akkor volt. Főleg hosszú egyenesekből és lassú kanyarokból áll a pálya, de van pár olyan is az utóbbiból, ami kicsit gyorsabb. Ráadásul sok helyen az aszfaltot is kicserélték. Keményebb keverékeket kapunk, mint Montrealban, szóval valószínűleg újabb egykiállásos verseny lesz, és bár általában nagyon meleg, szeles idő van erre, az időjárás is kiszámíthatatlan. Tavaly sajnos az első körben elment nekünk a futam, de szerintem idén van olyan jó kocsink, hogy jól mehetünk itt is.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Simon Galloway / Sutton Images

A monacói Charles Leclerc futama jóval nyugodtabb volt, mint csapattársáé, nagyjából senkitől sem zavartatva kormányozta be az SF90-et a harmadik helyre, és ezzel valamennyire felzárkózott a pontverseny negyedik helyén tanyázó Max Verstappenre:

„Elég közel van ez a pálya a lakhelyemhez, de ettől még nem ismerem olyan jól. Tavalyról, amikor először mentem itt, elég jó emlékek maradtak meg bennem, itt jutottam a Q3-ba életemben először az időmérőn, szerintem azt sosem fogom elfelejteni. Eléggé szokatlan egy aszfaltcsík amúgy, hatalmas bukóterekkel, ami azt jelenti, hogy a párbajok során többet lehet kockáztatni. Szeretem ezt a helyet, és várom, hogy visszatérhessek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Személyi változások is voltak a Ferrari csapatánál
Következő cikk Közel 200 előzés volt eddig az F1-ben: statisztikák, futamról futamra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország