BRÉKING

Reális, hogy a V8 versenyben lehet a V6-tal a Forma-1-ben?

A Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley szerint jó ötlet lenne, ha a Forma-1 fontolóra venné, hogy a kisebb csapatok egy újragondolt V8-as motorral versenyezhetnének a jelenlegi V6-os erőforrások mellett.

Az F1 mindenható ura, Bernie Ecclestone újabban sokat foglalkozik a motorok körül kialakult helyzettel, és legutóbb épp azt mondta, hogy a királykategóriának sürgősen vissza kellene térnie a korábbi V8-hoz KERS-sel, hiszen ez sokkal költséghatékonyabb.

A gyártók célja, hogy a jelenlegi V6-os egységeket módosítsák úgy, hogy 1000 lóerő leadására legyenek képesek – így a sebesség és a hang is a megfelelő irányba fejlődhetne.

Fernley abban hisz, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a két motorformula egyszerre mérné össze erejét a pályán.

„Szerintem ez elég egyértelmű, hogy a V6-os hibrid a gyártók választása volt.” – mondta Fernley az Autosportnak.

„A motorformula itt lesz még egy darabig, hiszen ez egy nagyszerű egység – ezt már láthattuk. Azonban meg kell néznünk, hogy milyen alternatíva állhat a rendelkezésünkre, talán egy V8-as KERS-sel, ami sokkal megfizethetőbb lenne a független csapatoknak.”

Ez könnyen két világbajnokságot eredményezhet a Forma-1-ben, de Fernley szerint a helyzet kézben tartható, ha a szabályokkal biztosítják az egyenlő feltételeket.

„A gyártók a hibrid erőforrásokat akarják fejleszteni. Technikailag nagyszerű munkát végeznek, kiváló platform áll a rendelkezésükre ehhez, és hihetetlen marketing lehetőséget nyújt.”

„Ez nem jelenti azt, hogy erről az útról le kellene térnünk. Ez csak a költségek ellenőrzéséről szól, és szerintem amíg ésszerűen versenyben lehetünk , addig ez egy igazán jó kezdeményezés.”

Fernley azt is elhintette, hogy szerinte ezzel a megoldással az ügyfélcsapatok a „jelentős” összeg legalább felét meg tudnák spórolni, amit jelenleg az erőforrásokra költenek. Magyarul a motorok ezzel fele annyiba kerülnének.

„Úgy gondolom, hogy a Forma-1 segített a gyártóknak, hogy kifejlesszék a V6-os hibrideket, de most már az üzleti oldalát is meg kell vizsgálnunk. És kereskedelmi szempontból ez az ötlet 50%-kal olcsóbb lenne egy olyan motorért, ami ugyanolyan teljesítményre képes. Még nem tartunk ott, hogy motorokat értékesítsünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sir Frank Williams a haláláig csapatfőnök marad a Forma-1-ben
Következő cikk Montoya három és fél kört adott volna Vettelnek Malajziában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország