Reagált a Mercedes arra, hogy a DAS okozhatta-e a defekteket

A Mercedes határozottan elutasítja, hogy kéttengelyű kormányműrendszere (ismertebb nevén DAS) bármilyen szerepet játszott volna abban, hogy a Brit Nagydíj vége előtt mindkét autójuk defektet kapott.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 with a puncture on his front tyre

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 with a puncture on his front tyre

motosport.com

A Mercedes két versenyzője, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is bal első defektet szenvedtek a vasárnapi silverstonei versenyen, ez pedig a csapat kettős győzelmébe került. Bottas bal elsője három körrel a verseny vége előtt adta meg magát, emiatt a másodikról a 11. helyre esett vissza.

Hamilton három keréken be tudta vonszolni az autót, miután az ő bal elsője is feladta az utolsó körben, így figyelemreméltó hazai sikert aratott. Hamilton a futam után elmondta, „meggyőződése”, hogy törmelék okozta a defektet, míg a Pirelli a csapatok által a kemény keveréken megtett hosszú etapokat jelölte meg fő okként.

Még több F1 hír:

Mivel a Mercedes idén az innovatív DAS-rendszerrel segít versenyzőinek a gumik felmelegítésében, egyesek szerint ennek szerepe lehetett a gumik kiszakadásában, a csapat azonban tagadja, hogy a kettő között bármilyen kapcsolat lenne. James Vowles, az istálló stratégiai igazgatója a futam utáni értékelésében elmondta:

„Sok kérdést kapunk a DAS-ról, főleg a mostani verseny után, hogy lehetett-e köze a defektekhez, vagy sem. Határozottan állítom, hogy nem. Ennek több oka is van. Először is, a defektek megtörténte előtt egyáltalán nem használtuk. Sőt, csak a verseny elején volt üzemben.”

„Másodszor, Sainznak is ugyanilyen gondja volt, ők pedig természetesen nem használnak DASt, több másik versenyző pedig ugyanarra a vibrációra panaszkodott, mint Valtteri. Magyarán ez nem csak nálunk volt jelen, csak mi jöttünk ki rosszabbul belőle.”

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 pitstop with a puncture

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 pitstop with a puncture

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Pirelli közben bejelentette, hogy megemeli a 70. Évfordulós Nagydíjra a minimális guminyomást az incidensekre reagálva, de továbbra is kitartanak a lágyabb keverékek mellett. A Becketts kanyar kijáratához új kerékvetőt is tettek, hogy a versenyzők ne szélesítsék ki és hordják vissza a törmeléket a kerékvetőkre, mert ez is sérthette a gumikat.

Vowles szerint a múlt hétvégi problémák után „nyitott szemmel” fognak járni a hétvégi második futamon: „Bőségesen el vagyunk látva adatokkal, de a keverékek egy fokkal lágyabbak lesznek ezen a héten.”

„Most nyitott szemmel fogunk járni a pályán. Ez azért lesz, mert vasárnap a biztonsági autós fázis belecsalta a csapatokat, hogy egy nagyon hosszú etapos egykiállásos stratégiát válasszanak. Mindenki óvatosabb lesz most és biztosan többen terveznek majd két kiállással, ami a keverékek hatása is lehet.”

Robert Kubica közben újabb lehetőséget kap egy szabadedzésen az Alfa Romeo csapatában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedes túlzottan nagy leszorítóereje okozhatta a defektjeiket?
Következő cikk Todt szerint Perez elkerülhette volna a pozitív koronavírus-tesztet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország