Reagált a kizárásra Lewis Hamilton és a Mercedes
Lewis Hamilton és a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is a pozitívumokat emelte ki azt követően, hogy a hétszeres világbajnokot kizárták az Amerikai Nagydíjról.
Miután a megengedettnél vékonyabbá vált a padlólemez kopólemeze Lewis Hamilton és Charles Leclerc autóján, így a Mercedes és a Ferrari pilótáját is kizárták az Amerikai Nagydíjról.
Az ítéletet követően a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, elfogadják a büntetést, és nagyon örül annak, hogy a fejlesztésük bevált, hiszen versenyképesek voltak és a győzelemre is esélyük volt:
„Sok pozitívumot vihetünk magunkkal az autó mai teljesítménye kapcsán. Azt viszont utáljuk, amikor ilyen közel kerülünk a győzelemhez, és mégsem jön össze. De ez egy olyan pálya, ahol néhány versennyel ezelőtt nem tudtunk volna jól teljesíteni a gyors, sodró kanyarok miatt.”
„Úgy tűnik, hogy a fejlesztés javított a kocsin ilyen területen és jól működik, ami egy nagyon jó jel” – mondta Wolff, majd rátért a kizárásra.
„Aztán ez az eredmény egy kizárásba fordult át, a beállítások egy sprinthétvégén mindig nagy kihívást jelentenek, hiszen csak egy óra van a szabadedzésnek – és még nehezebb a helyzet a COTA huplis volta és az új csomagunk miatt.”
„De a nap végén ez nem számít: a többiek megfelelő beállításokat választottak, mi pedig nem, és a szabályokban nincsen mozgástér. El kell fogadnunk a kizárást, tanulni belőle, és erősebben kell visszatérnünk a jövő hétvégén” – tette hozzá a csapatfőnök.
A nyilatkozatában Lewis Hamilton is inkább a pozitívumokra koncentrált, és örül annak, hogy ilyen jól működött a Mercedes:
„Nagy harci kedvvel érkeztem meg ide, jól éreztem magam és nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel. A tempónk is jó volt, és kiválóan éreztem magam a kocsiban” – kezdte Hamilton.
„Kemény verseny volt, hiszen nagyon gyors volt mindenki körülöttem, de így is sok mindennek örülhetünk. A továbbiakra nézve pozitívan érzem magam, még úgy is, hogy ma győzhettünk volna.”
„Természetesen csalódást keltő, hogy a futam után kizártak, de ez nem veszi el tőlünk azt a fejlődést, amelyet a hétvége során mutattunk.”
Eközben Verstappen szerint Hamilton egy jobb stratégiával győzhetett volna, a futam összefoglalóját pedig itt olvashatjátok.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.