Forma-1 Amerikai Nagydíj

Ralf Schumacher szerint Verstappen Marko pártját fogja Horner ellen

A volt Forma-1-es pilóta, ma már szakértőként tevékenykedő Ralf Schumacher szerint a Red Bull csapatfőnökének nem kellene alábecsülnie a holland sztár és az osztrák tanácsadó kapcsolatát.

Max Verstappen, Red Bull Racing, and Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

A Red Bull all-int mondott a bizonytalan időkben Max Verstappenre és Helmut Marko húzása bejött, a holland három egyéni bajnoki címet szerzett, az utóbbi kettőt hatalmas fölénnyel. Éppen Verstappen boldogsága miatt Christian Horner felhagyhat a Marko kiszorítását megcélzó manőverekből, legalábbis Ralf Schumacher így értékeli a csapaton belüli hatalmi harcot.

„Dr. Marko mindig is a salzburgi főhadiszállás, a csapat és Dietrich Mateschitz közötti láncszem volt. Hornert is ő vette fel, bár Salzburgban ez keltett némi negatív visszhangot. Nem szabad elfeledni, hogy a thai részvényesnek mások az érdekei és Horner inkább felé húz, miután Salzburgban nem annyira kedvelik” – írta a Sky Sports német nyelvű adásának honlapján.

Az egyik ütközési pont kettejük között az AlphaTauri szerepe. Horner szerint már nincs szükségük a fiókcsapatra, Marko azonban hű akar maradni Mateschitz víziójához: „Látva, hogy az AlphaTauri mégis a Forma-1-ben marad, Horner igyekszik annyi beleszólást szerezni az ügyeikbe, amennyit lehet” – folytatja Schumacher.

„Éppen ezért ültette a saját emberét (Peter Bayert – a szerk.) a csapat élére, hogy a lehető legcsábítóbbá tegye a csapatot a befektetők számára, akiknek majd eladhatják a jövőben az AlphaTaurit.”

Ralf Schumacher szerint Marko „pajzsa” Max Verstappen lehet, aki nemrég a Gazzetta dello Sportnak „második apjának” nevezte az egykori pilótát: „A Red Bull érdeke ezeket az érdekkülönbségeket a lehető leghamarabb megoldani, mert a csapat szenvedi kárát.”

„Horner jobban tenné, ha nem helyezne még nagyobb nyomást Markóra. A közte és Verstappen közötti kötést nem szabad alábecsülni. Max nem viselné el, ha Helmut otthagyná a csapatot és inkább Hornert látná szívesebben távozni.”

Ami Markót illeti, ő így reagált a Hornerrel való feszültségről szóló hírekre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris kijelölte, a McLarennek min kell javítania elsőként
Következő cikk Az Aston Martin „bizonyítani” akarja, hogy ez okozza Stroll nehézségeit

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország