Ralf Schumacher „nagyot csalódott” Günther Steinerben

Miután a 2021-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén ismét összetörte az autóját, Günther Steiner hangot adott elégedetlenségének a pilótái súlyos hibái miatt, azonban Mick nagybátyjának, az egykori Forma-1-es pilóta Ralf Schumachernek nem igazán jött be az, ahogyan a tiroli szakember kezelte a helyzetet.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Mick Schumachernek Monaco után a Hungaroringen is ki kellett ülnie az időmérőt, miután ismét összetörte az autóját a harmadik szabadedzésen. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner erre úgy reagált, hogy már kezd elege lenni a „túl gyakori és túl komoly” autótörésekből, amelyek veszélyeztetik a csapat pénzügyi helyzetét.

Ralf Schumachernek, aki maga is a német Sky F1-es közvetítésein dolgozik, azonban nem tetszett, hogy Steiner hamarabb panaszkodott a médiának Mick újabb balesetéről, minthogy beszélt volna a pilótájával.

Még több F1 hír:

„Ő maga mondta, hogy még nem beszélt Mickkel, erre odaáll a sajtó elé, kritizálja a saját pilótáját, aki már korábban bocsánatot kért. Ennél többet nem tehetett volna, és különben is, ha már ezt az utat választod, akkor ezt a csapaton belül, nem azon kívül teszed meg.”

„Nagyon nagyot csalódtam Steinerben, az ember azt gondolná, hogy ennél óvatosabb. Ha így, nyilvánosan beszélünk, akkor mondjuk ki, hogy a Haas három éve lejtmenetben van. Mit csinált ő ezalatt csapatfőnökként? Erről sem beszélünk mindenki előtt.”

„A pilóták mögötte állnak, egy olyan autóval, amely már nem fog semmit változni. Próbálnak javulni, ehhez pedig kockázatot kell vállalniuk, ilyenkor pedig ez előfordul. Attól még az ilyesminek itt nincs helye, sajnálom, de Günther nagyot hibázott” – mondta a német Sky-nak Schumacher.

Steiner a hétfői sajtótájékoztatóján szembesült azzal, hogy Ralf élesen kritizálta, de elmondása szerint egyáltalán nem érdekli, ki és mit mondott róla.

Még több F1 hír:

„Nem akarok semmit hozzátenni ehhez” – válaszolta Steiner a Motorsport-Total kérdésére, hogy mit gondol erről az esetről. „Úgy kezelem a dolgokat, ahogyan én akarom. Nem tőletek, vagy Ralftól fogok tanácsot kérni azzal kapcsolatban, hogyan vezessek egy versenycsapatot.”

„Ezzel senkit nem akarok kritizálni, titeket és Ralfot sem, de úgy csinálom a dolgokat, ahogyan én akarom. Nem beszéltem csúnyán Mickről a média előtt, azt mondtam, kezd kicsit sok lenni (a baleset). Akármit is hozott le erről a média, nem olvastam. Azt mondtam, hogy volt egy jó pár ilyen eset most, amelyekre nem lett volna szükségünk, amelyek nem jók senkinek. Ennyit mondtam, de az én házam az én váram.”

Steiner pedig nagyvonalúan is beszélt Mick Schumacher vasárnapi teljesítményéről, miután Max Verstappennel is csatázott a Magyar Nagydíj elején, majd Antonio Giovinazzi előtt végzett:

„Ezt akarjuk látni. Ott megmutatta, hogy mire képes, ezt kell tennie, nagyon jó munkát végzett. Számunkra a pitwallon ez volt eddig az év legélvezhetőbb versenye.”

Williams-főnök: a pontszerzés győzelemmel ért fel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem tudnátok megtippelni, ki tesztelte a Hungaroringen az Alfa Romeo 2019-es F1-es autóját
Következő cikk Alonso: a britek elfogultsága miatt én is voltam rosszfiú

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország