Ralf Schumacher: Mick az Alfában? Nem is tudom

Mick Schumachert Ausztriában arról kérdezték, hogy mi lesz a jövőjével, ő pedig nem jelentette ki kategorikusan, hogy 2022-ben is a Haasnál fog versenyezni. Ezek után máris elkezdtek pletykálni arról, hogy az Alfa Romeóhoz mehet. Most nagybátyja mondta el többek között erről is a véleményét.

Mick Schumacher, Haas F1

Fotót készítette: Alessio Morgese

Miközben Max Verstappen kezd egyre jobban elhúzni Lewis Hamiltontól a bajnokságban, az már biztossá vált, hogy a brit még két évig biztosan a Mercedes versenyzője marad. A kérdés most az, hogy ki lesz mellette.

A korábbi pilóta és a német Sky jelenlegi szakértője, Ralf Schumacher nehezen tudja elképzelni, hogy Hamiltonnak beleszólása lenne, hogy ki legyen a márkatársa. „A Mercedesnek már a Hamilton utáni jövőre is gondolni kell, és ezért tudom könnyen elképzelni George Russellt.”

„Amúgy sincsen sok versenyző most a piacon. Főleg úgy, hogy szerintem Valtteri Bottas már nem opció számukra. Két szezon hamar lemegy az F1-ben, és elég sok időbe telik, mire egy versenyző beleszokik a csapatba. Ezért is lenne fontos Russell betanítása Hamilton mellett.”

Még több F1 hír:

„Hiába gyors ugyanis egy pilóta, először be kell illeszkedjen. Ehhez pedig idő kell. A sebesség tekintetében Russell már megmutatta, hogy legalább olyan gyors, ha nem gyorsabb Bottasnál.” Ezek után azonban már Mick Schumacher került szóba, aki nem erősítette meg biztosra, hogy a Haasnál folytatja jövőre.

„Én is csak spekulálni tudok, mert nincs információm. Viszont lenne értelme egy ilyen váltásnak? Ha esélye lenne egy élcsapathoz menni, akkor az persze mindenképpen remek lehetőség lenne neki. Ugyanakkor a Haasnál is sokat tud még tanulni. Már most is ezt teszi.”

„Ha a Haas tovább tud fejlődni, és az új autójuk egy lépés lesz előre, akkor lenne értelme a maradásának. Nem szabad kifelejteni, hogy egy fiatal pilótának simán szüksége van fél évre, hogy felvegye a ritmust az istállónál, és a legtöbbet hozza ki az autóból.”

„Ebből kifolyólag pedig nem hiszem, hogy az Alfa Romeo sokkal jobb opció lenne számára. Ami a fontosabb, az a Ferrarival való együttműködés. Ez pedig jól megy most, a jelenlegi csapattal is” – vélekedett unokaöccse helyzetéről Ralf.

A McLaren igyekszik továbbra is realista maradni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Komoly fejlődés előtt az Aston Martin: "Amit csinálunk, az klasszikus fejvadászat"
Következő cikk Montoya szerint a Mercedes „lehetetlen” küldetés előtt áll

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország