Ralf Schumacher Michaelről: „Az élet igazságtalan”
Michael Schumacher öccse, Ralf azt nyilatkozta, hogy Michael mindig szerencsés volt, a síbalesetével viszont rendkívül peches volt a legenda. Ralf azt is hangsúlyozta, nagyon sokat tanult a hétszeres világbajnoktól.
Lassan 10 éve annak, hogy Michael Schumacher nagyon súlyos következményekkel járó síbalesetet szenvedett, az állapotáról pedig továbbra is nagyon keveset tudunk. Ezzel kapcsolatban szólalt meg az öccse, Ralf Schumacher, azonban ő sem mondott sokat.
Ralf azt mondta, hiányzik neki a régi Michael, és hogy bár az élete folyamán szerencsés volt a hétszeres bajnok, de „nem olyan a helyzet, mint korábban”.
„Hiányzik a régi Michael. Az élet időről időre igazságtalan. Michael mindig nagyon szerencsés volt az élete folyamán, de aztán jött ez a tragikus baleset. Szerencsére a fejlett orvosi tudomány számos lehetőséget jelent, ugyanakkor már egyáltalán nem olyan a helyzet, mint korábban” – mondta Ralf a Daily Mail szerint.
Ralf arról is mesélt, hogy nagyon sokat tanult a versenyzésről Michaeltől, így a legjobbtól leshette el a különböző manővereket:
„Michael nem csak a bátyám volt. Amikor gyerekek voltunk, akkor az edzőm és a mentorom is volt. Szó szerint tőle tanultam mindent a gokartversenyzésről. Igaz, hogy van köztünk 7 év, de mindig mellettem állt. Együtt versenyeztünk, együtt gyakoroltuk az előzéseket és minden mást, ami számít a motorsportban.”
„Átadta nekem azokat a különböző dolgokat, amelyeket ő már elsajátított. És megtisztelő volt a legjobbtól tanulni” – tette hozzá a korábbi F1-es versenyző.
Eközben Leclerc brutális közúti Ferrarit kapott, míg pozitív hangulat és nagy eredmény született a Ferrarinál az olasz sajtó szerint.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.