Ralf Schumacher fia: Már a Forma-1-ben kellene lennem, de nem bánom

David Schumacher némi bepillantást engedett abba, hogy milyen elvárásoknak kellett megfelelnie édesapja, a Forma-1-es futamgyőztes Ralf Schumacher felügyelete alatt. A fiatal tehetség arról is beszámolt, hogy a nagy álma már szertefoszlott.

David Schumacher, Trident

Michael Schumacher fia, Mick Schumacher ugyan eljutott a Forma-1-ig, ám nem sikerült megvetnie a lábát a száguldó cirkuszban. A Schumacher család másik oldalán szintén nagy álmokkal vágott neki a versenyzés világának David Schumacher, ugyanakkor neki be kellett érnie szerényebb célokkal.

Természetesen David is célba vette a Forma-1-et, és a junior osztályokban járta az útját, de aztán 2022-ben a Forma-3-ból a DTM-re váltott. Ennek anyagi okai is voltak, így némileg kényszerűség vezetett a „lemondáshoz”. Ralf szerint David nem igazán akarta a Forma-1-et, ezért nem sikerült elérni a célját, erről beszélt a speedweek.com-nak.

„Be kell vallanom, hogy szerintem David néha túl lazán áll hozzá egyik vagy másik dologhoz. Néhány dolog másképp is alakulhatott volna David számára az elmúlt években. De nagyon büszke vagyok az én Davidemre. Mindenkinek meg kell találnia a saját útját.”

A cél természetesen az volt, hogy a fiatalabb Schumacher édesapja, illetve Mick útját követve eljusson a Forma-1-ig, ám erre már aligha volt sor kerülni, ennek okán pedig a fiatal tehetség nem igazán lehet elégedett a pályafutásának alakulásával.

„Ahhoz most már a Forma-1-ben kellene lennem” – jelentette ki David Schumacher, aki szerint érdesapja alkalmanként szigorú volt vele, de sosem esett túlzásokba. „Rendkívül szigorú volt, ha viselkedésről vagy asztali illemről volt szó.”

„Ami a fittségemet illeti, szintén nagyon szigorú volt. Amikor tinédzser voltam és kissé túlsúlyos, ő bátorított, és ezért nagyon hálás vagyok neki” – tért rá arra, hogy Ralf milyen gyereknevelési praktikákat alkalmazott.

„Időközben szerintem ő is rájött, hogy a saját utamat kell járnom, hiszen már 22 éves vagyok” – zárta a gondolatait David, aki még nem döntötte el, hogy 2024-ben még egy szezont teljesít-e a DTM-ben, vagy más irányt ad a pályafutásának.

Eközben a neves F1-es szakértő szerint Ralf Schumacher egykori riválisának a fia akár hét világbajnoki címig is eljuthat rövid időn belül, amivel felzárkózna Michael Schumacherre és Lewis Hamiltonra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Igazi tűzijátékra van kilátás a Forma-2-ben a két szupertehetség között
Következő cikk Red Bull-tesztpilóta: Unalmas szezon lesz, a 2024-es autó nagyon gyors

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország