BRÉKING

Raikkönent megint „megátkozták”: Gyenge időmérőt zárt a finn „Jégember”

Kimi Räikkönen a mai időmérő edzést Kínában csak a 6. helyen fejezte be a Ferrarival, miközben a csapattársa harmadik lett a másik SF15-T-vel.

Kimi Räikkönen

Semmilyen meglepetést nem jelent az, hogy a Mercedes ennyire domináns tudott lenni. Tudtuk, hogy gyorsak lesznek, és emiatt is kell mértékkel kezelni azt, amit Malajziában elértünk.

Nyilvánvalóan sok nagy lépést tettünk meg előre a tavalyi szezon óta, de továbbra is a Mercedes a leggyorsabb és ők azok, akiket le kell győznünk. Közelítünk hozzájuk, de ma nem volt esélyünk ellenük.

Sajnos a Q3 nem úgy sikerült, mint azt szerettem volna. Az utolsó szettnél történt valami az autóval és nem volt megfelelő a tapadás. Nem tudom, hogy mi történhetett. Az első szektor különösen nehéz volt, ahol sok időt vesztettem a csúszkálások miatt.

Nem vagyok elégedett, de a versenytempónk sokat segíthet vasárnap, amikor is ismét hátrányból indulok majd. A verseny azonban hosszú lesz, a tempónk megvan, és ha nem lesz gond a gumikkal, valamint a start is rendben van, akkor bőven lehet lehetőségem a felzárkózásra.

Összességében arra számítok, hogy holnap közelebb leszünk a Mercedeshez.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Vettel megint nagyot ment a Ferrarival, de őt is meglepte az, hogy mennyivel gyorsabb volt most a Mercedes fotó: dppi Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 11.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton kicsit tart a Ferrari versenytempójától, addig Rosberg bosszús, mert majdnem legyőzte a csapattársát
Következő cikk Mercedes: Malajziában már minden hibát elkövettünk, így ezek már nem jönnek elő többet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország