BRÉKING

Räikkönen szándékosan lökte ki Alonsót Japánban?

Spanyolországban már összeesküvés-elméleteket gyártanak Fernando Alonso legutóbbi kiesése után, addig a Ferrarinál nem hisznek abban, hogy a finn világbajnok szándékosan lökte volna ki a spanyol éllovas autóját Suzukában.A Diario AS erősen gyanakszik az esetleges szándékosságra.

Fotó: Lotus F1 Team
A Ferrari spanyol világbajnok versenyzője Belgium után Japánban is rögtön a startnál búcsúzni kényszerült a versenytől, ami súlyos pontveszteségbe került számára. A belga rajtnál Romain Grosjean volt az, aki eltalálta őt a Lotus autójával. A francia versenyző a tettéért egy 1 versenyre szóló eltiltást kapott, melynek értelmében nem vehetett részt az Olasz Nagydíjon Monzában, ahol Jérôme d'Ambrosio teszt-és tartalékversenyző ült be a helyére.

Suzukában Grosjean csapattársa, Kimi Räikkönen volt az, aki eltalálta hátulról az F2012-est, mely egy defekt után már nem tudta folytatni a küzdelmeket. A versenybíróság versenybalesetnek minősítette az incidenst, így a finn nem számíthatott büntetésre.

Alonso legnagyobb bánatára Sebastian Vettel megnyerte a versenyt, és tette mindezt fölényesen. A Red Bull címvédője már csak 4 pontra van Fernandótól, és 5 futammal a vége előtt egyre inkább a németnek áll a zászló.

A Diario AS munkatársa, Manuel Franco egy összeesküvés-elméletet gyártott az elmúlt napokban, és emlékezette az olvasóit, hogy mindkét rajtbalesetnél a Lotus volt az, mely tönkretette Alonso versenyét.

„Vannak bizonyos gyanús dolgok a paddockban.” – írta Franco.

Valószínűleg a Diario AS munkatársa arra a tényre célzott, hogy Alonso volt az, aki miatt Räikkönennek 2009-ben idő előtt távoznia kellett a Ferraritól.

A másik puszta tényként Vitaly Petrov erős védekezése lehet felhozni még 2010-ből, amikor az orosz versenyző a Renault pilótájaként nem engedte el a spanyolt az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon, ahol végül elbukta a címet.

A harmadik dolog a Renault személye lehet, mely a Lotus és a Red Bull csapatnak is motort szállít. Az osztrák istálló jelenleg a Ferrari legnagyobb riválisa.

„Ez a Forma-1.” – írta kissé sértődötten Franco, aki kitart a véleménye mellett.

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke nem hisz ebben.

„Ez egy normális versenybaleset volt, és biztos vagyok benne, hogy Kimi részéről mindez nem volt szándékos.” – idézte a német Auto Motor und Sport lap az olasz szakembert.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button szerint 2013-ban Hamilton már nem lesz ellenfél a Mercedesszel
Következő cikk Bedurvul Tilke: Szocsiban lesz 300-as kanyar is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország