Räikkönen: A Lotus még ennél is versenyképesebb lehet 2013-ban

2007 Forma-1 világbajnoka nagyon pozitívan várja a folytatást a Lotus csapattal, mely szerinte még erősebb lehet 2013-ban.Kimi Räikkönen továbbra is a győzelemért harcolna. 

Fotó: Lotus F1 Team
Az idei szezonban Räikkönen és a Lotus jelentette a legnagyobb meglepetést. A finn „Jégember remek teljesítményt nyújtott a brit istálló színeiben, ami egy nagyszerű autót épített meg a 2012-es bajnokságra.

A finn világbajnok, aki 2010 és 2011 között nem versenyzett az F1-ben, gyakorlatilag végig versenyben tudott lenni a bajnoki címért és Abu Dhabiban még futamot is nyert az E20 volánja mögött.

Räikkönen a brit AUTOSPORT hasábjain beszélt a folytatásról, miután 2013-ra meghosszabbította a szerződését.

„Úgy vélem, hogy most egyértelműen könnyebb a helyzetünk, mint volt az az idény elején. A következő évnek pedig ismét könnyebbnek kell lennie számunkra.”
– határozottan a finn.

„Sok pontot szereztünk, de tudjuk, hogy ha erősebben kezdtük volna meg az évet, akkor előrébb végezhettünk volna a bajnokságban.”
– tette hozzá Räikkönen.

„Már ismerem a csapatot, magát a vállalkozást, ezért úgy vélem, hogy most egy könnyebb start várhat ránk 2013-ban. Remélhetőleg képesek leszünk ezekre a dolgokra építkezni a következő évben.”

A finn elégedett a Lotus eredményeivel, de azt még ő sem mondhatja, hogy minden rendben ment az idény során.

„Ez rendben is van, de az biztos, hogy ha jobb eredményeket kezdesz el szerezni, akkor többet és többet akarsz, valamint egy jobb munkát kezdesz el várni magadtól. Összességében elég következetesek tudtunk lenni a szezon során. Nem voltunk ezen a területen a legjobbak, de valóban konstans teljesítményt nyújtottunk. Hosszú időn keresztül tartottuk magunkat a bajnokságban.”

Räikkönen különösen boldog amiatt, hogy a Lotusnál jó a hangulat és nem érez olyan feszültségeket, mint a McLarennél, vagy a Ferrarinál.


„Ez csakis a csapatmunkát jellemzi a Lotusnál. Mindenki azon igyekezett, hogy jól végezzük a munkánkat, és mindezt egy jó környezetben, hangulatban tegyük meg. Ez sokat segít. Mindig is azt mondtam, hogy ez a csapat kicsit más, mint ahol korábban versenyeztem. Itt a versenyzésről szólnak a dolgok, addig a politikai kisebb befolyást kap. Szóval ez egy jó hely számomra.”


2007 bajnoka soha nem kételkedett abban, hogy a Lotus újra sikeres lehet.


„Talán a legnagyobb kérdőjel számomra az volt, hogy képesek leszek-e ismét határon autózni egy új csapattal, új gumikkal, miközben a dolgok megváltoztak a sportban. Az igazság az, hogy már az első teszten kényelmesen éreztem magam, és soha nem aggódtam a versenyzés miatt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING