BRÉKING

Räikkönen a „béke embere”: ebből Ferrari és McLaren is lehet még

Kimi Räikkönen lehetségesnek tartja azt, hogy ismét a Ferrari vagy a McLaren versenyzője legyen, mivel senkivel sincsenek személyes problémái a paddockban. A Lotus F1 Team versenyzője azt sem zárja ki, hogy jelenlegi csapatától vonul vissza.  A finn bajnok többnyire elégedett az idei szezonnal, de nem 100 százalékosan boldog.   

Fotó: Pirelli

Räikkönen eddig minden futamot befejezett a 2012-es szezonban, és egyet kivéve – Kína – mindegyiken pontot is szerzett. A finn versenyző elégedett, de mint mindig, egy győzelem tenné teljessé a képet:
 
„Lehetett volna jobb is, de feltételezem, hogy rosszabb is”- mondta a Telegraph-nak arról, hogy milyennek látja az idei évet.
 
„Szerintem az előző év összességében jó volt a csapatnak, de természetesen versenyeket akarsz nyerni, és harcban akarsz lenni a címért. Nem voltak elvárásaim előtte. Jól akartam végezni a dolgom, és látni azt, hogyan fog menni; látni azt, hogy könnyedén fog menni vagy nem. Összességében könnyű volt. Az biztos, hogy az időmérő nem volt a legerősebb pont. De elég erősek voltunk a versenyeken.”
 
„Nem vagyok 100 százalékosan boldog”- folytatta a 2007-es bajnok. Ha itt vagyok, akkor nyerni akarok és sikeres akarok lenni. Elég jók voltunk ebben az évben, de még mindig nem nyertünk. Még mindig fejlődnünk kell”- tette hozzá.
 
A Lotus versenyzője ismét elmondta, hogy nem zárja ki a csapatváltást a jövőben – igaz 2012-re már meghosszabbította a szerződését. Räikkönen továbbra is hangoztatja, hogy bármi történhet, és akár a Ferrari vagy a McLaren versenyzője is lehet:
 
„A ferraris dolog egy kicsit szebben is végződhetett volna, de nagyon jó kapcsolatom volt az emberekkel, akikkel együtt dolgoztam, és még mindig ott vannak. Még mindig szoktam beszélgetni velük. Tudod, ez nem olyan, hogy harcoltam volna valaki ellen. Mindenkivel rendben vannak a dolgok; egyszerűen csak arról van szó, hogy a dolgok szebben is végződhettek volna. De ez nem jelenti azt, hogy visszamehetnék oda”- szögezte le a bajnok.
 
„Sohasem tudhatod. Nem tudom, hogy meddig fogok versenyezni. Talán már nem fogok több évet vezetni”- figyelmeztet Räikkönen.
 
A finn ugyanígy van a McLarennel is, pontosabban Ron Dennisszel, akivel nézeteltérései akadtak, és 2006 végén elköszöntek egymástól:
 
„Az biztos, hogy sok tekintetben más az álláspontotok, de ettől még mindig beszélünk egymással”- jellemezte a helyzetet. „Sohasem harcoltam vele. Semmi rossz sincs a kapcsolatunkban. Az emberek csak próbálnak szar sztorikat kreálni rólam. Egyáltalán nem tudják, hogy valójában mi sikerült félre a való világban. Ez olyan, mintha mondasz egy dolgot egy srácnak, és a tizedik embernél teljesen más lesz a sztori. Senkivel sincsenek problémáim.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lauda: A Mercedes a legjobb párossal fog rendelkezni 2013-ban
Következő cikk Alonso: Megszoktam, hogy nem a legjobb autóval kell nyernem…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország