Räikkönen visszatér korábbi sikerei helyszínére

A Forma-1 mezőnye a hétvégén a legendás Spa-Francorchamps-ba, Belgiumba látogat. Habár finn versenyzőjük, Kimi Räikkönen a múltban számos sikert ért el az aszfaltcsíkon, a csapat nem számíthat csodára.

Podium: Race winner Kimi Raikkonen, Mc Laren; second place Michael Schumacher, Ferrari; third place

Fotót készítette: LAT Images

2007 világbajnoka négy győzelmet aratott Spában. 2004-ben és 2005-ben a McLaren színeiben diadalmaskodott, majd 2007-ben és 2009-ben a Ferrarival szelte át elsőként a célvonalat.

Az azóta eltelt 11 év alatt a finn nem tudta növelni spái győzelmei számát, az Alfa Romeo színeiben pedig idén sem számíthat erre. Frederic Vasseur és csapata komoly feladat előtt áll, ha le akarják dolgozni a mezőny nagy részével szemben meglévő hátrányukat.

„Az előző heti szünet adott némi időt a sorok rendezésére, a hétvégén azonban újabb tripla hétvége veszi kezdetét. Keményen dolgoztunk azért, hogy előrelépéseket tegyünk, ebben a sportban azonban ez nem ilyen egyszerű.” – intett óvatosságra a csapatfőnök.

Még több F1 hír:

„A realitás talaján kell maradnunk, és apránként haladni előre.” – mondta Vasseur a hétvége felvezetőjében.

Habár hozzá közel álló pályájáról van szó, Kimi Räikkönen nem számít csodára Belgiumban.

„Spa a kedvenc pályám, az F1-ben azonban nem segítenek a múltban elért eredmények.” – nyilatkozta a finn.

Csapattársa, Antonio Giovinazzi szintén nem a múltból indulna ki.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Fotó készítője: Gareth Harford / Motorsport Images

„Emlékszem, ahogy gyerekként néztem Michael Schumachert Spában versenyezni, ez azonban mit sem fog számítani pénteken, amikor pályára gurulok.” – nyilatkozta az olasz.

Az Alfa Romeo csapata jelenleg 2 megszerzett pontjával a konstruktőri világbajnokság 8. helyét foglalja el. Mindkét pontot Giovinazzi szerezte, míg Räikkönen egyelőre pont nélkül áll.

„Multi-21, Seb, igen, Multi-21…”


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk HIVATALOS: További négy F1-es futamot jelentettek be, köztük a nagy visszatérővel!
Következő cikk 29 éve történt: Schumacher bemutatkozik az F1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország