Räikkönen versenymérnöke távozik a Ferraritól

A Ferrarinál a tél folyamán több változtatást is végrehajtanak a csapatban: Diego Ioverno többé nem segít a bokszutca falán, míg Kimi Räikkönen versenymérnöke, David Greenwood a WEC-ben folytatja.

Räikkönen versenymérnöke távozik a Ferraritól

A Ferrari ígéretéhez híven az autó mellett a tél folyamán a vállalatot is átszervezi, hogy a 2018-as szezonban végre mindenki a helyére kerüljön. 

Diego Ioverno, Ferrari Operations Director

Iovernót, a csapat sportmenedzserét áthelyezik

Diego Ioverno elhagyja a bokszutca falát. Egy kicsit több mint egy év után a sportigazgató az idei szezonban már nem tart a csapattal a versenyhelyszínekre, ugyanis áthelyezik egy másik pozícióba a gyáron belül. 

A Motorsport.com úgy tudja, hogy Diego feladatait részben Jo Clear, a brit mérnök veszi át, aki a pályán lévő mérnökökért felel, illetve aki ezentúl az FIA versenyirányításával is tartani fogja a kapcsolatot. A többi feladat a mérnökök között kerül szétosztásra. 

Diego ezentúl nagyobb felelősséget kaphat a Ferrari székhelyén, hacsak nem kacsintgat a Ferrarin kívüli lehetőségek felé.  

Dave Greenwood, Ferrari Race Engineer and Pirelli Engineer

Greenwood a WEC-ben folytatja

A másik nagy változást David Greenwood távozása jelenti, ugyanis Räikkönen versenymérnöke vissza szeretne térni a WEC-be, a Manorhoz, az LMP1-es kategóriába. 

Azt egyelőre még nem tudni, hogy ki veszi át a helyét a "Jégember" mellett, de jó esély van rá, hogy a Toro Rossótól távozó Marco Matassa lehet a kiszemelt. A szakember a vörösök kedvéért hagyja ott Faenzát.  

Marco Matassa, Scuderia Toro Rosso track engineer

Matassa a Toro Rossótól érkezik 

A neves mérnök Maranellóban folytatja, csakhogy éveken keresztül a fiatal versenyzők mellett gyűjtött kivételes tapasztalatot. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy 2018-ban a rutinos finn mellé osztják be. 

megosztás
hozzászólás
Massa: "A Williams 2018-as autója láthatóan sokkal agresszívebb lesz"
Előző cikk

Massa: "A Williams 2018-as autója láthatóan sokkal agresszívebb lesz"

Következő cikk

Az utolsó egyeztetések zajlanak a Williamsnél Szirotkin szerződtetésével kapcsolatban

Az utolsó egyeztetések zajlanak a Williamsnél Szirotkin szerződtetésével kapcsolatban
Hozzászólások betöltése