Räikkönen végre a Q2-be kormányozta az Alfa Romeót

megosztás
hozzászólás
Räikkönen végre a Q2-be kormányozta az Alfa Romeót
Szerző:
, Szerkesztő

Kimi Räikkönennek idén először sikerült egy Alfa Romeót a Q2-be juttatnia. A finn egész jó időmérőn van túl a gyengécske Alfával, és magához képest pozitívan nyilatkozott az eredményről, de úgy érezte, hogy akár több is lehetett volna benne, ha marad lágy keverékű szettjük a végén.

Az idei hatodik versenyhelyszínen végre megtört a jég a „Jégember” számára, mivel remek teljesítménnyel sikerült az időmérő edzés második szakaszába kormányoznia az eddig gyengélkedő versenygépét. A Q2-ben pedig még az egyik Renault is sikerült megelőznie, ezzel pedig a 14. hely lett az övé, ami idén messze a legjobb rajtpozícióját jelenti.

Az Alfa Romeónak jóformán eddig esélye sem volt a kvalifikáció első részéből továbbmenni, sok esetben még a tavaly messze lemaradó, de idénre nagyot javuló Williamsek is megelőzték őket, és az egész szezon eddig a reménytelenségről szólt a csapat háza táján. Most talán felcsillant valami az alagút végén.

Még több F1 hír:

A finn veterán akár még kezdhet is valamit a holnapi futamon ezzel az eredménnyel. Napját egészen pozitívan értékelte. „A mai volt az első pozitív napunk egész évben. Egy kicsivel jobban mehettünk úgy, ahogy akartam; megvolt a sebességünk. Korábban az időmérő egy részét fel kellett adjuk a tanulásért.”

„Ma viszont minden jól alakult. Egy kicsit azonban mérges vagyok, mert a végére már nem maradt lágy gumink, és emiatt a közepest kellett használnunk, azzal pedig nem ment annyira. Boldognak kell most lennünk, ugyanakkor van egy kis csalódottság is, mert ha lett volna még új lágy szettünk, akkor szerintem jó eséllyel közelebb kerülhettünk volna a Q3-hoz” – zárta értékelését Räikkönen.


Videón is az Alfa Romeo új F1-es festése

Albon abban reménykedik, holnap riválisaiknak újra gumiproblémája lesz

Előző cikk

Albon abban reménykedik, holnap riválisaiknak újra gumiproblémája lesz

Következő cikk

Perez: egy jó rajttal megverhetjük Verstappent

Perez: egy jó rajttal megverhetjük Verstappent
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Spanyol Nagydíj
Alesemény Időm.
Versenyzők Kimi Raikkonen
Csapatok Alfa Romeo
Szerző Egri Dávid