Räikkönen: valóban jobb az idei Ferrari-motor

Kimi Räikkönen úgy véli, hogy a Ferrari erőforrása idén mindenképpen jobb annál, mint ami tavaly olyan sok problémát okozott az Alfa Romeo számára, de azért még komolyabb esélylatolgatásba kár belemenni.

Räikkönen: valóban jobb az idei Ferrari-motor

Az Alfa 2020-ban sokat küszködött amiatt, hogy a maranellóiak motorja nem hozta az elvárt szintet. A Ferrari persze a tél folyamán mindent megtett azért, hogy behozza a lemaradást, Mattia Binotto csapatvezető pedig elmondta, hogy szerinte visszahozták a hátrányuk nagy részét.

Ezt maga Räikkönen is érezte a bahreini teszt során. Az Autosportnak a következőket mondta a finn Jégember: „Biztos vagyok benne, hogy előreléptek, mert tényleg jobb. Persze arra is számítani lehet, hogy a többi gyártó is így tett.”

Még több F1 hír:

„Összehasonlítva viszont a tavalyival, tényleg jobb helyzetben vagyunk. Látnunk kell majd, hogy hol állunk, amikor elkezdődik a versenyzés, de mindenképpen segítséget jelent számunkra.”

Ami pedig magát az autót, a C41-est illeti, azzal sincs egyelőre gondja Räikkönennek. „Még korán van persze, de minden jól alakult eddig. Tegnap egész nap nem volt gondunk. Minden rendben. Az autó nyilván másnak érződik, mint a tavalyi, de több helyen is jó benyomást kelt.”

„A szél pár helyen igen nehézzé tette a vezetést, de szerintem jó pozícióból indulunk” – értékelt a finn, aki a mai nap folyamán mindenkinél több kört tett meg az Alfa Romeóval, és az ideje sem volt rossz, bár még nem az időmérős körök kerültek a középpontba. Összességében elmondható, hogy a svájci istálló is jobb benyomást keltett eddig, mint 2020-ban.

Schumacher végre sok kört mehetett, ennek pedig örül is

megosztás
hozzászólás
Vettel: „A fiatalabb énem most pánikba esne…”
Előző cikk

Vettel: „A fiatalabb énem most pánikba esne…”

Következő cikk

Norris elmondta, ki lehet a meglepetéscsapat

Norris elmondta, ki lehet a meglepetéscsapat
Hozzászólások betöltése