Raikkönen: Válaszolni fogunk a Williamsnek, már a Magyar Nagydíjon!

Raikkönen: Válaszolni fogunk a Williamsnek, már a Magyar Nagydíjon!

Kimi Räikkönen szerint a Ferrari továbbra is egyértelműen a mezőny második legjobb csapata és rövidesen válaszolni fognak a Williams tempójára.

Az első pár versenyen nem volt kérdés, hogy a Ferrari a Mercedes legközelebbi kihívója. A Williams a szezon előtt abban bízott, hogy megközelítheti a németeket, ám nemhogy ez nem történt meg, még vissza is csúsztak a harmadik helyre.

A legutóbbi pár versenyen Sir Frank Williams istállója jól használta ki a lehetőségéit, és ugyan Silverstone-ban a Ferrari és Sebastian Vettel állhatott fel a dobogó harmadik fokára a két Mercedes mellett, a brit csapat meggyőzőbbnek tűnt.

„Korábban láthattuk már azt, hogy a teljesítmény nagyban függ az adott pálya vonalvezetésétől és a gumiválasztástól.” – fogalmazott a Ferrari finn világbajnoka a brit Autosport hasbájain.

„Arra számítok, hogy a következő verseny már egy másik történet lesz ebből a szempontból.”

„Silverstone nem volt ideális számunkra. A vonalvezetés, a feltételek és a gumiabroncsok sem feküdtek nekünk. Javítanunk kell és arra törekednünk, hogy bármilyen pályáról is legyen szó, jobbak legyünk.”

„Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon jobbak leszünk. Silverstone-ban nem volt egy ideális hétvégénk. A többiek kicsit gyorsabbak voltak. A Hungaroringen könnyebb lesz, de majd meglátjuk.”

Felipe Massa pedig éppen ennek az ellenkezőjében hisz a Williamsnél.

„Sajnos a szezont nem kezdtük valami erősen, de legutóbb vasárnap ott voltunk a Ferrarin. Az autónk az időmérőn és a versenyen is gyorsabb volt Silverstone-ban, amire eddig még nem volt példa a szezonban. Ez is azt mutatja, hogy harcban vagyunk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Montoya nagyon nem mond hülyeséget...

Posted by www.f1-live.hu on 2015. július 9.

„Ausztriában több új fejlesztést is kipróbáltunk az autónkon, de nem találtuk meg a helyes utat. Silverstone-ban már működtek a dolgok és képesek voltunk reagálni a legutóbbi versenyre, miközben az autó gyorsabb is volt.”

„Szerintem egy javuló tendenciát mutatunk most, és tudjuk, hogy miképpen kell fejlesztenünk az autónkat az első versenytől az utolsóig.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING