Kulisszatitkok Japánból: remekül ment Räikkönen üléspróbája a Saubernél

A Sauber csapatfőnöke szűkszavúan, de elmesélte, milyen volt Kimi Räikkönen visszatérésnek első felvonása Hinwilben. Japánban az is kiderült, Toto Wolff szívesen megtapasztalná, milyen egy kör a nagydíj helyszínén.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Jerry Andre / Motorsport Images

Boldog Születésnapot, Kevin Magnussen!

A csapat stílszerűen díszítette fel a VF-18 cockpitját az első edzés előtt a dán versenyző számára - még a Halo is kapóra jött. Magnussen 26 éves lett pénteken.

 

Senki sem maradt olaj nélkül Szuzukában

Csütörtökön felmerült annak lehetősége, hogy a Renault és a McLaren sem tud pályára gurulni másnap, ugyanis mindkét alakulat várt a motorolajra a Castroltól. A tájfun miatt késett a szállítás, majd Tokióban ragadt az áru a vámon. A Red Bullt nem fenyegette ez a veszély, hiszen az Exxon/Mobil termékeit használják. Végül senki sem maradt olaj nélkül péntek délelőtt.

Mivel a termékek nem érkeztek meg csütörtökön a pályára, mindkét csapat kénytelen volt megszegni a takarodót, ugyanis pénteken a megengedettnél korábban kezdtek, hogy felkészítsék a kocsikat. A Renault az első, a McLaren a második jokerét használta el a szabályok által megengedett kettőből. A csapatok arra kérték az FIA stewardjait, hogy vis maiorként kezeljék az esetet, ne kelljen ellőni egy jokert miatta.

Aranyos mobil ATM a helyszínen...

 

Remekül ment Räikkönen üléspróbája a Saubernél

Räikkönen pár hete ellátogatott Hinwilbe, és nem titok, mi járatban volt a csapat főhadiszállásán.

„Nem ő tervezi a következő autót! Megpróbáltuk beültetni a kocsiba. A jövő évi autóba. Remekül ment!”- jegyezte meg Frederic Vasseur csapatvezető.

Mika Häkkinen ismét autóba ült!

A Forma-1 kétszeres világbajnoka ismét autóba ült, és alaposan megsétáltatta a McLaren MP4-13-at, mindezt a rajongók legnagyobb örömére. Häkkinen nem battyogott a célegyenesben…

 

Toto Wolff szívesen menne egy kört Szuzukában

A Mercedes csapatfőnöke a Sky Sportsnak elmondta, nagyon szívesen körbemenne a japán pályán mondjuk az egyik biztonsági autóval, „ha Charlie Whiting megengedné” neki, és reméli, nem dobná el a 130R-ben, jegyezte meg. Mondta mindezt azután, hogy Hamilton nagyon lelkesen beszélt a csapatrádióban arról, mennyire jó körözni Szuzukában.

Gasly az első edzésen kertészkedett egy kicsit, ilyen nyomot hagyott a kocsin...

Fű szorult Pierre Gasly első szárnyába, Scuderia Toro Rosso STR13

Fű szorult Pierre Gasly első szárnyába, Scuderia Toro Rosso STR13

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

Gumizzunk!

Legtöbb kör az egyes keverékekkel pénteken

Közepes - Szirotkin - 25 kör

Lágy – Stroll – 25

Szuperlágy –Szirotkin- 24

A nap gumitaktikái

Megtett km az egyes keverékekkel: 1178 (közepes) 2473 (lágy) 2793 (szuperlágy)

Elhasznált szettek száma, összesen: 14 (közepes) 29 (lágy) 36 (szuperlágy)

Vettel egyedi sisakja ezen a hétvégén - origami és ninja

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher és Häkkinen legendás csatája a bajnoki címért a Japán Nagydíjon: videó
Következő cikk Hamilton triplázott Japánban, nagyon közel Vettel: Hülkenberg a falban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország