Räikkönen szerint talált valamit a Mercedes

Kimi Räikkönen abban bízik, fordulhat a kocka, és ismét olyan futamaik lehetnek a Ferrarinál, mint amiben az év korábbi szakaszában volt részük. A 2007-es világbajnok arra tippel, a Mercedes nem hozta a maximumot Szocsiban.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Räikkönen a negyedik helyről rajtolt és ugyanebben a pozícióban ért célba, az sem lendített a helyzetén, hogy elnyújtották az első etapot, reménykedve, hogy így találnak fogást máson.

„Ma nem sok minden történt a versenyemen – többnyire magam voltam”- kezdte Räikkönen. „Sajnos ilyesmire számítottunk. Elég jónak éreztem a kocsit; az első szett esetében küzdöttünk kicsit a bal elsővel, de utána nagyon kellemes volt vezetni az autót a lágyakon”- idézte fel. „Sajnos tegnap nem voltunk elég gyorsak az időmérőn, ma pedig nagyon nehéz volt előzni.”

Még több F1 hír:

Szerinte a Mercedes nem erőltette meg magát, csak akkor léptek oda, ha arra éppen szükség volt, hogy maguk mögött tartsák a Ferrarit.

„Olyan gyorsan mentünk, amennyire tudtunk, de ők gyorsabbak voltak. Annyira nyomták, mint amire képesek? Valószínűleg nem, csak éppen annyira, hogy maguk mögött tartsanak. A puszta tempó tekintetében kicsit le vagyunk maradva, de futamon rendben van – ugyanakkor gyorsulnunk kell még”- mondta.

„Ki tudja, mit csináltak”- utalt a Mercedesre. „Nézzük meg, hogy a következő futam is ugyanígy alakul-e, vagy sem. Remélhetőleg kicsit más történet lesz – inkább hasonlít majd arra, mint ami nem sokkal korábban volt. Gyanítom, ráleltek valamire.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kulisszatitkok Szocsiból: Hamilton nem locsolta le Putyint, Bottas nem tálalt ki, Verstappen jó tanácsa
Következő cikk Mika Häkkkinen: 50 év, 50 kép az F1-es karrierjéről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország