Räikkönen továbbra sem találgat, holnap meglátjuk

Räikkönen továbbra sem találgat, holnap meglátjuk

Kimi Räikkönen sajnálja, mert egy könnyen megszerezhető második helyet bukott el az időmérőn, de lehet, hogy még a pole is benne volt. A ferraris nem tehet mást, mint várja a folytatást.

Räikkönen kétszer is túl mélyen fékezett a Q3-ban a hajtűnél, sok időt veszített ezzel, csak a harmadik lett Rosberg és Ricciardo mögött. A Ferrari tempója bíztató volt a hétvégén, majd végül érkezett a szokásos 5 tized a Mercedeshez képest.

„Csalódott vagyok, mert hibát követtem el, és egy könnyű második helybe került – ha nem az elsőbe”- mondta Raikkönen. „Megpróbáltuk, de még így is van egy harmadik helyünk. Nem katasztrófa, de többet akarunk. Közel voltunk a Mercedeshez, habár azt nem tudom, hogy elég lett volna-e a tempónk – de nagyon közel voltunk. Nehéz megmondani, mi lesz holnap, de a maximumot fogjuk nyújtani, és kiderül, mire lesz elég.”

Mire lehet képes a holnapi versenyen? „Nem tudom! Nem fogok elkezdeni találgatni vagy ilyesmi. Eléggé csalódott vagyok az időmérőn történtek miatt, de a harmadik hely azért nem olyan rossz kezdésként. Még mindig a jobb, a tiszta oldalon vagyok. Egy jó, normális rajt kell, és majd onnan meglátjuk, mi lesz. Biztos vagyok benne, hogy a pálya nincs ideális állapotban a mai esőt követően. Remélem, holnap sokkal inkább olyan lesz, mint amilyen pénteken volt. Majd meglátjuk, képesek leszünk-e harcolni az előttünk lévő srácokkal.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING