BRÉKING

Raikkönen: Teljes mértékben bízom a Ferrariban, ami már elég korán elkezdte az F12015 tervezését!

Kimi Räikkönen szerint a következő éve jobb lehet a Ferrarinál, ami talán nem is meglepő, tekintve a jelenlegi helyzetét.

A finn „Jégember” visszatért a Ferrarihoz, de úgy tűnik, csúfos vereséget szenved a spanyol világbajnoktól, aki minden bizonnyal jövőre már a rivális McLaren-Honda versenyzője lesz.

Räikkönen nagyon sok nehézséggel küszködött idén, amiért rengeteg kritikát kapott, még akkor is, ha az F14-T-t nem az ő arcára szabták, lévén vannak, akik szerint ő nagyon is jó autófejlesztő. Ebből idén nem sokat láthattunk.

A „Jégember” inkább már a jövő évre koncentrál.

„Természetesen minden szükséges információ a rendelkezésünkre áll, de pontosat csak akkor fogunk tudni mondani, amikor az autó már kigurult a pályára. Az első teszt az, ami megmondja azt, hogy az autó milyen alapokkal rendelkezik, de ez sokat változhat a folytatásban.” – Räikkönen a hivatalos csütörtöki médianapon Brazíliában.

„Személy szerint teljes mértékben megbízom a csapatban és biztos vagyok benne, hogy a jövő évi autó sokkal jobb lesz ennél, mint amit most vezetek. Hogy ez számokban mit jelent? Jövő februárban kiderül. A csapat már igen korán megkezdte a munkát az autóval.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Räikkönen nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy 2016-ban is a Ferrarinak versenyezzen.

„Nincs ok arra, hogy a céljaimat miért ne érhetném el a Ferrarival. Nem kell aggódni emiatt. Először nézzük meg, hogy milyen lesz a jövő év, aztán majd meglátjuk. A legjobb munkát akarom végezni, és ha minden rendben lesz, akkor ott lehetünk a legjobb helyeken, így minden sokkal könnyebb lenne.”

#t=3415

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Sauber szerint teljesen mindegy, hogy mit mond Sutil, Ericsson és Nasr lesz a két versenyző jövőre
Következő cikk Alonso előtt nyitva áll pár ajtó: most a Ferrari élvez prioritást, ne csacsogjunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország